67 strand újul meg 2,7 milliárd forint értékben az idén a Balatonnál

Az idén 2,7 milliárd forint értékben 67 strand újul meg a Balatonnál – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese pénteken Zánkán a községi strand fejlesztéseinek átadásán.

Forrás: MTI2020. 06. 12. 14:37
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Könnyid László kiemelte: az elmúlt években – az ideit is beleértve – több mint tízmilliárd forintot fordítottak a strandok fejlesztésére, bővítésére, rehabilitációjára.

Két évvel ezelőtt a Balatonon harminc település 55 fizetős strandja több mint kétmilliárd forintot kapott, tavaly 43 évtizedek óta elhanyagolt szabadstrand újult meg több mint 4,4 milliárd forintból, emellett a Tisza-tónál és a Dunakanyarban is történtek fejlesztések.

Hangsúlyozta: idén kilencven strandon – köztük 67 balatoni fürdőhelyen – hárommilliárd forintot meghaladó értékben fejlesztenek, a programba a Balaton mellett a Tisza és a Velencei-tó is bekapcsolódik.

Filep Miklós, Zánka független polgármestere közölte: a községi strandon negyvenmillió forint támogatással, 8,6 millió forintos önkormányzati önrész biztosítása mellett, 48,6 millió forint értékben történtek fejlesztések.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.