A magyar tulajdonú vállalkozások és a vidék erősödése a cél

Palkovics László hangsúlyozta: Magyarország a magas hozzáadott értéket tekintve Németországgal azonos szinten van.

Forrás: MTI2020. 07. 24. 15:43
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány célja, hogy a nagyvállalatokhoz hasonlóan a magyar tulajdonú kis- és középvállalatokat is a high-tech, illetve csúcstechnológia jellemezze – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a Veszprém Megyei Napló pénteki számában megjelent interjúban.

Palkovics László megjegyezte azt is, hogy az IMF egy éve megjelent tanulmánya szerint Magyarország a magas hozzáadott technológiai értéket tekintve, hetven százalék körüli eredménnyel, Németországgal azonos szinten végzett, ez is azt mutatja, hogy „Magyarország high-tech nemzet”.

A politikus hangsúlyozta: a high-tech, illetve csúcstechnológia feltétele például a technológiai váltás, illetve a kutató-fejlesztő mérnökök alkalmazása.

A kormány elkötelezett abban, hogy a vidéki városok is megerősödjenek a tudomány és innováció terén, illetve a térségi vállalatok is hozzáférjenek a tudáshoz, mintha egyetemek közelében működnének – tette hozzá.

Palkovics László szerint technológiai váltásra van szükségük a kkv-knak, ami érinti például a gyártást, az energetikát, illetve a kutató-fejlesztő mérnökök alkalmazását, ezért ezeket a törekvéseket támogatja a kormány.

Hozzátette: a koronavírus-járvány felhívta a figyelmet arra a kiszolgáltatottságra, amelynek hatását csökkenteni kell a jövőben.

A miniszter megjegyezte, Magyarországon eddig nem gyártották a védekezéshez szükséges legegyszerűbb eszközt, a szájmaszkot, de a kormány úgy gondolta, hogy ki kell építeni a védekezéshez szükséges magyar tudást.

Ebben az egyetemek az első perctől komoly szerepet játszottak – mondta, példaként említve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem lélegeztetőgép-fejlesztését.

Palkovics László arról is beszélt, hogy a kutatás-fejlesztési teljesítmény erősítését az Eötvös Loránd Kutatóintézet Hálózat fejlesztésével lehet elérni.

A kormány célja azt volt, hogy a kutatóhálózat maga tudja meghatározni az irányait, a hazai és a nemzetközi tudományos testületek döntsenek a helyes kutatási célokról – fogalmazott.

Megerősítette: jövőre 22 milliárd forinttal megemelik az eddigi 17,5 milliárdos alaptámogatást, amely így 39,5 milliárd forint lesz. Ebből 11 milliárdot már erre az évre is biztosítottak, így az elmúlt másfél év alatt 33 milliárd forinttal nőtt a hálózat költségvetése. Az intézkedéstől a kormány azt várja, hogy részben az alapkutatások terén javuljon a kutatóhálózat tevékenysége, illetve az innovációban hozzon eredményt – mondta Palkovics László.

A miniszter szerint maradt költségvetési mozgástér arra az esetre, ha jön a koronavírus-járvány második hulláma.

A gazdaságvédelmi akcióterv konstrukciói a munkahelyek megvédését, a bértámogatást, valamint a beruházásokat szolgálják, jól működnek, és a források továbbra is rendelkezésre állnak – mondta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.