A Pénzügyminisztérium javaslatokat vár a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért díj kitüntetettjeire

Ebben az évben is díjazza a Pénzügyminisztérium (PM) a pénzügyi tudatosság fejlesztésében kimagasló tevékenységet végző oktatási intézményeket és pedagógusokat, valamint a kimagasló egyéni eredményeket elérő diákokat – jelentette be hétfőn a minisztérium.

Forrás: MTI2021. 05. 17. 9:33
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint új kihívások jelentkeztek az online oktatás terén mind az intézmények, mind a pedagógusok, mind pedig a hallgatók számára. Ez a helyzet lehetőséget teremthetett arra is, hogy új, kreatív ötletek szülessenek a megvalósításokban.

A Pénzügyminisztérium a pénzügyi tudatosság fejlesztése során a legkimagaslóbb tevékenységet felmutató tanulót százötenezer forinttal, általános vagy középfokú iskola tanárát félmillió forinttal, az iskolát pedig kétmillió forinttal díjazza.

A javaslatokat a pénzügyminiszter által felkért személyekből álló öttagú bizottság értékeli, amelynek a tagjai a Pénzügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium a szakterületért felelős állami vezetői. A testület értékelésének a figyelembevételével a díj adományozásáról a pénzügyminiszter dönt.

A PM emlékeztetett: a kormány 2017 végén fogadta el a pénzügyi tudatosság előmozdítását segítő stratégiáját, amelynek keretében számos intézkedés támogatja a fiatalok és a lakosság felvilágosítását a pénzügyi ismeretek és a pénzügyileg körültekintő és megfontolt magatartás erősítésére.

A Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért díj lényeges lépés lehet azon az úton, amely a teljes magyar lakosság pénzügyekben való jártasságának a fokozását célozta meg.

A javaslatokat – rendhagyó módon – a tanév végéig, 2021. június 15-ig fogadja a tárca. Javaslatokat nyújthatnak be az iskolák fenntartói, vezetői, illetve a szülői munkaközösségek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.