Áder János: Az innovációs házépítő verseny ötleteit hasznosítani kell

Az építész szakma és a bankok számára is feladat, hogy a Solar Decathlon Europe 2019 ötleteit felhasználja – mondta Áder János köztársasági elnök újságíróknak azt követően, hogy szerdán megtekintette a nemzetközi egyetemi innovációs házépítő verseny mintaházait Szentendrén.

Forrás: MTI2019. 09. 11. 20:03
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő kifejtette: az építész szakma feladata lesz, hogy ezeket az ötleteket már szélesebb piaci alkalmazást lehetővé téve tegye magáévá. Lehetőség és felelősség a bankoknak is – folytatta Áder János -, miképpen tudnak olyan ösztönző pénzügyi konstrukciót kialakítani, amelynek segítségével akár családi házakat, akár panellakásokat fel lehet újítani.

Azt mondta: a Solar Decathlon olyan kérdésekre kereste a választ, amelyek az egész világot foglalkoztatják.

Emlékeztetett arra, hogy a napokban, a nyíregyházi közgazdász vándorgyűlésen tartott előadásában a 2050-es klímasemleges cél elérésének pontjai között szerepelt: az épületek energiahatékonyságát legalább 30 százalékkal kell javítani. A mintaparkban bemutatott innovációk keresik a megoldást az épületek energiafelhasználásnak csökkentésére, a környezetbarát anyagok felhasználásnak lehetőségére régi épületek felújításánál, illetve azt, hogyan lehet az építés során keletkező hulladék mennyiségét csökkenteni – mondta.

Megjegyezte: a magyar versenyzők is jó ötletekkel szolgáltak ezen kérdések megoldására.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Áder János gratulált a szervezőknek, és emlékeztetett, hogy Magyarország a régióban elsőként rendezte meg a nemzetközi egyetemi innovációs házépítő versenyt – mint mondta – eredményesen és színvonalasan.

A köztársasági elnök mások mellett Gyutai Csaba, a versenynek otthont adó ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. vezérigazgatója, Buday-Malik Adrienn fejlesztési igazgató, valamint Verseghi-Nagy Miklós Zoltán (Fidesz-KDNP) szentendrei polgármester társaságában nézte meg a győztes francia épületet, a második helyezett holland házat, valamint a miskolci, a pécsi és egy algériai egyetem együttműködésében megvalósult épületet Jenei Dávid projektvezető kalauzolásával.

A versenyt július 13. és 28. között tartották, az érdeklődők még szeptember 29-ig tekinthetik meg a mintaházakat.

A felépített, itt maradó házakból – amelyeket továbbiakkal egészítenek ki – mintaházbemutató látogatóközpont jön létre jövőre az ÉMI Tudományos és Technológiai Ipari Parkban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.