Az Okmánykelengye projekt megvalósítását követően várhatóan 2021 februárjától az újszülöttek automatikusan, hivatalból kapják meg az elektronikus személyazonosító igazolványukat (e-személyi), amely tartalmazza további igazolványaik adatait is – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Both András, az IdomSoft Zrt. termékfejlesztési vezérigazgató-helyettese. A társaság a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. leányvállalataként az állami nyilvántartásokkal összefüggően mintegy 230 rendszert fejleszt. A legfontosabbak között említhető a személyiadat- és lakcímnyilvántartás, a járműnyilvántartás, az okmánynyilvántartások, illetve több, az idegenrendészeti nyilvántartást kiszolgáló informatikai rendszer, valamint a választási rendszer is. Both András elmondta, hogy a nemzeti adatvagyon harmadát kezeli az IdomSoft Zrt., a fennmaradó hányad gondozását pedig többek között a NISZ Zrt., a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Magyar Államkincstár végzi.

Az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal csökkent az élelmiszerek ára
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.