Élre törnek a technológiában a kínai közösségi oldalak

Miközben a közelmúltig szinte minden technológiai újítás, amit használunk, a Szilícium-völgyből származott, most új kihívó jelent meg. A TikTok sikere jelzi, hogy a kínai technológia is felnőtt a feladathoz.

2020. 11. 23. 6:20
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közelmúltban hirtelen a TikTok lett az egyik legnépszerűbb közösségi médium, különösen az ifjúság körében. A különlegessége az, hogy kínai fejlesztésről van szó, és ez még az amerikai elnököt is annyira meglepte, hogy a céget ki akarja szorítani az USA-ból, illetve amerikai tulajdonba akarja venni.

Eddig lényegében egy kis földrajzi terület, a kaliforniai Szilícium-völgy teremtette meg az életünket meghatározó technológiákat. Nem csak a számítógépeket és a laptopokat, valamint az internetezésre alkalmas telefont fejlesztették ki ott (utóbbi az Apple-nek köszönhető), még az elektronikus levelezésben is főleg amerikai levelezőrendszereket használunk, és a közösségi oldalakon is ezek lettek az uralkodók: gondoljunk csak arra, hogyan szorította ki a Facebook itthon az iwiwet.

A fejlesztők globális cégként definiálják a TikTokot
Fotó: MTI/EPA/Hayoung Jeon

Arról már eddig is hallhattunk, hogy Kínában vannak olyan alkalmazások, amelyeket főleg a közel másfél milliárdos ország felhasználói vesznek igénybe, ezek azonban nem terjedtek túl Ázsia határain. Most viszont itt egy alkalmazás, a TikTok, amely gyorsan meghódította a világot, és a felhasználók többségének fogalma sincs róla, hogy ki fejlesztette az alkalmazást, számukra nincs is jelentősége. Ez nem véletlen: a fejlesztők, tulajdonosok globális platformként próbálják meghatározni a TikTokot, nem kínaiként. A téma egy szakértője, a hollandiai Groningeni Egyetemen dolgozó Jian Lin szerint egyrészt azért, hogy ne legyenek előítéletek, másrészt, mert a világon szinte mindenki hozzáférhet, így valóban globális platform, fölösleges egy országhoz kötni az eredetét.

Ugyanakkor a dolog jelentősége gazdasági-technológiai szempontból óriási: a Kínában népszerű alkalmazások mellett immár a világot is meghódította egy ottani találmány. A folyamat természetes: miután a kínai piac telítődött a helyi alkalmazásokkal, a kínai cégek, ugyanúgy, mint a nyugatiak szoktak, terjeszkedni akarnak, kilépnek a világpiacra, hisz az internetes alkalmazások számára a piac valóban lényegében a teljes emberiség.

Jian Lin, aki több könyvet is írt a kínai technológiai platformokról és szociális médiáról, úgy véli, hogy a globális terjeszkedés egyre több kínai cégnek lesz vonzó opció, hisz rendelkeznek azzal a technológiai háttérrel, ami ehhez szükséges. Sőt, bizonyos mértékben előnyben is vannak amerikai társaikhoz képest, mivel a Kínában működő alkalmazások egyik jellegzetessége, hogy több funkciót tesznek elérhetővé a felhasználóknak, és ezt például a Facebook csak később valósította meg azzal, hogy létrehozta kereskedelmi alkalmazását, a piacteret.

A fejlesztés így már nemcsak a Szilícium-völgyben zajlik, és vélhetően nem is csak Kína fog felzárkózni, hanem jó eséllyel más délkelet-ázsiai cégek is az élvonalba kerülhetnek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.