
Az időjárásfüggő áramtermelés az ellátásbiztonságot is azzá teheti
A Spanyolországot és Portugáliát sújtó áramszünet margójára.
Meghatározó fejlesztések következnek a Széchenyi 2020 program keretében a magyarországi természetjárás területén az elkövetkező időszakban, illetve ezek közül Királyréten hamarosan máris átadnak egy új látogatóközpontot. A héten bejelentették: a jövő év őszéig a Pilisben és a Börzsöny területén, a Sopron–Fertő kiemelt térségben, a Bakony és a Balaton területén egészen Somogyig, Galyatetőn, Lillafüreden, illetve a Zempléni-hegységben folyamatos és látványos beruházásokat valósítanak meg.
Egyebek mellett négy évszakos pihenőhelyek, kilátók, kiránduló- és látogatóközpontok, futópályák, túraútvonalak, tanösvények, erdei tornapályák és játszóterek létesülnek országszerte, és megújul az erdei infrastruktúra – új parkolók, kerékpártárolók és illemhelyek épülnek, amelyek a környezeti terhelés csökkentésével kényelmesebbé teszik a természetjárást. Mindez hét sikeres uniós pályázat által valósul meg, összesen 3,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból.
A pályázati konzorciumot vezető Magyar Természetjárók Szövetségének szakmai vezetője lapunknak elmondta: kilenc hazai erdészettel, egy önkormányzattal, egy egyesülettel és szakpolitikai felelősként a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen állt össze a fejlesztési stratégia, a beruházásokat szakmailag a pályázat kizárólagos kedvezményezettje, a nagy múltú természetjáró szövetség felügyeli.
– A tízmillió magyar kiránduló országa lehetünk, nagyon komoly fejlődési lehetőséget kaptunk a belföldi turizmus, a vidéki Magyarország előrelépéséhez, amely rövid időn beül mindenki számára látványos lesz – mondta Németh Csaba. Szavai szerint a fővárosiaknak sem kell messzire menniük, hogy komoly fejlesztésekkel találkozzanak az agglomerációban, de országosan minden jelentős turisztikai térségben fokozatosan megkezdődnek az előremutató változások.
A fejlesztésekkel az erdők látogatóit fogadó közjóléti berendezések a kor elvárásainak megfelelően, hosszú távon is fenntartható módon újulnak meg, és például az eddig kevésbé frekventált területeken új attrakciók jönnek létre. Ez a belföldi turizmust is tovább ösztöni, mivel új motivációt ad a lakosságnak ahhoz, hogy útra keljen határon belül. Így a költségek szempontjából kedvező kategóriájú utazási élmény, a gyalogos természetjárás egyre nagyobb részévé válhat Magyarország turizmusának, ezzel párhuzamosan pedig azt is várják a fejlesztésektől, hogy nő a természeti és kulturális értékek megőrzése iránti igény a családokban, ahogy az egészségtudatos életvitel is népszerűbb lehet.
A természetben tervezett beruházások turisztikai hatása borítékolható: a beruházásokkal tovább nő majd a már meglévő erdészeti élménypontok látogatottsága, és túraajánlásokat is közzétesznek egy-egy adott térségben, amely a szabadidős lehetőségek bővülésével újabb vonzerőt jelent majd a vidéki turizmusban.
A természetjáró szövetség mindenütt a területileg illetékes erdőgazdaságokkal együttműködve hajtja végre a fejlesztéseket a környezettudatosság, az erdészeti és a turisztikai szempontok mentén. A tervezésnél külön figyeltek például a környezettudatosságra, továbbá arra, hogy minden lehetőség szerint akadálymentes, felnőtt- és gyermekbarát legyen, minden korosztály igényét kiszolgálják. A magyarországi természetjárásban hamarosan olyan infrastruktúra fogadja majd a látogatókat, amely lehetővé teszi és egyben ösztönzi a négy évszakos, 365 napos túrázást – hívta fel a figyelmet.
Németh Csaba megjegyezte: a támogatott projektek az országos kéktúra útvonalán összesen 217 helyszínen 354 elemet tartalmaznak, ezeket hálózatba is rendezik. – Minden klasszikus bakancsos desztinációban történik valami – fogalmazott, hozzátéve: a Projekt.mtsz.org weboldalon részletes, térképes kereső mutatja be az egyes fejlesztéseket, emellett készül egy kilenc kötetből álló túrakönyvsorozat is a Természetjáró nevű applikációhoz hasonló praktikus tartalommal, igényes kivitelben.
Időjárásjelző élménypont
Erdei pihenők, kilátók, meteorológiai állomások épülnek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az Északerdő Zrt. területén, csaknem kétszázmillió forintból – közölte Zay Adorján, a társaság vezérigazgatója tegnap az MTI-vel. Eszerint a Magyar Természetjáró Szövetség koordinálásával zajló projektben az Északerdő Zrt. számos turisztikai beruházást valósít meg. Például négy évszakos pihenőhelyet alakítanak ki Háromhuta határban az István-kút környékén, a Nagy-Milic déli oldalán a Csata-réti háznál, valamint a Magyarország legészakibb részén elhelyezkedő Oláh-réten. Mindhárom helyen turisztikai szempontból is érdekes meteorológiai állomás épül, és ezekhez kapcsolódva bemutatóhelyeket is létrehoznak. Újjáépítik Lillafüreden az 1950-es években lebontott Zsófia-kilátót, és egy idevezető lombkorona-tanösvényt is kialakítanak. Korszerűsítik a lillafüredi Lencsés-forrás pihenőt, a Sárospatak mellett található botkői autóspihenőt, valamint a Telkibányától nem messze fekvő Király-kúti pihenőt, és megújul az újhutai elágazástól induló tanösvény is. A fejlesztések várhatóan 2020. szeptember végére befejeződnek – közölte a vezérigazgató.
A Spanyolországot és Portugáliát sújtó áramszünet margójára.
Nagy Márton: Nagyon fontos, hogy a beruházásösztönzés és a vidékfejlesztés kéz a kézben járjon.
Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is.
Az ingatlanpiac országos dinamikája szegmensenként és régiónként jelentősen eltér.
Mutatjuk, hogy milyen érettségi feladatokat kaptak a diákok történelemből
Véget vet a rolleresek száguldozásának az új KRESZ
Kardffy Aisha a kapcsolatáról: „Furcsa ez a helyzet”
Kiütötte a nyeregből a Szegeden gyárat építő BYD-t egy másik, eddig kevésbé ismert kínai autógyártó – de így sem lehet ok a panaszra
György, Lajos és Sarolta nem bírtak magukkal a palota erkélyén: ismét ellopták a show-t — GALÉRIA
Vezércikk – Az orosz gázimport leállítása veszélybe sodorná Magyarország energiaellátását + videó
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
A magyar válogatott szenzációs győzelmet aratott
A PSG esélyt sem adott az Arsenalnak a BL elődöntőjében
Eldőlt, maradhat-e Bognár György az edző Pakson – harminc másodpercen múlt
Veszélyes párost keres a rendőrség
Felszállt a füst - eláruljuk, hogy fehér vagy fekete
A Spanyolországot és Portugáliát sújtó áramszünet margójára.
Nagy Márton: Nagyon fontos, hogy a beruházásösztönzés és a vidékfejlesztés kéz a kézben járjon.
Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is.
Az ingatlanpiac országos dinamikája szegmensenként és régiónként jelentősen eltér.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.