Arteta majdnem megölte Luis Enriquét, akinek kapóra jött a Barca kiesése

Az Inter után a PSG jutott másodikként a BL-döntőbe, miután a francia együttes a párharc második meccsén is legyőzte az Arsenalt, ezúttal 2-1-re. A párizsiak spanyol vezetőedzője, Luis Enrique szerint dicséretet érdemel szerdai ellenfelük a teljesítményéért, ám kollégája, Mikel Arteta szavaival nem ért egyet, miszerint jobb lett volna az Arsenal az övéinél.

2025. 05. 08. 6:15
Luis Enrique (elől) nem ért egyet Artetával Fotó: AFP/Thomas Samson
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ez lesz két év alatt a második döntőjük. Egy erős csapat, amely alig változik, ugyanaz az edző és a mentalitás is. Egy olasz csapat, amely jól bánik a labdával, de a labda nélküli játéka is kiváló, a pontrúgásoknál is erős. Kedden egy elképesztő elődöntőt láttunk. Nekünk most két döntőnk van hátra (a BL mellett a Francia Kupában – a szerk.), arról álmodoztunk a megérkezésünk óta, hogy trófeákért harcoljunk – mondta boldogan a spanyol tréner, akinek, mint kiderült, mindkét elődöntős párharc a kedve szerint alakult. – A Barca hat gólt szerzett. Ha valaki azt mondja, hogy hat gólt szerezve kiesnek, senki sem hitte volna el. Megérdemelték volna a döntőbe jutást.

De nekem a lehető legrosszabb forgatókönyv lett volna, ha a Barcával találkozunk a döntőben

– tette hozzá.

Erre – Enrique szerencséjére – nem kerül sor.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.