Az állam fizeti a munkaidő-kiesést Romániában

Mindenkori ostrom-, vagy szükségállapot, illetve veszélyhelyzet kihirdetésekor alkalmazható rendeletet hozott a román kormány, mely szerint időszakos állami támogatást kaphatnak azok a munkavállalók, akiknek a jelzett körülmények miatt csökken a munkaidejük.

Csinta Samu (Sepsiszentgyörgy)
2020. 08. 11. 8:19
null
Kényszerből dolgoztak kevesebbet a vendéglátósok, most pénzhez juthatnak Fotó: Robert Ghement Forrás: Fotó: MTI/EPA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alapvetően a koronavírus-járvány első hulláma következtében támadt gazdasági nehézségek generálták, ugyanakkor a hasonló állapotokra való felkészülés jegyében is szabályozta a román kormány a munkaidő csökkentésének lehetőségeit azoknál a cégeknél, amelyek tevékenységét különböző krízishelyzetek akadályozzák vagy korlátozzák. A sürgősségi kormányrendelet értelmében a kritikus időszakok alatt a munkáltató az egyéni munkaszerződésben meghatározott időtartam legfeljebb felével csökkentheti a munkavállalók munkaidejét, illetve bérét. Az adott időszakban az alkalmazottak az egyéni munkaszerződésben előírt bruttó alapbér és a ténylegesen ledolgozott órák bruttó alapbér közötti különbség 75 százalékának megfelelő pótlékot kapnak. Ez az összeg azonban nem haladhatja meg a társadalombiztosítási költségvetési törvény által meghatározott országos bruttó átlagbér 75 százalékát. Az így kalkulált összeget első körben a munkáltató fizeti ki, majd visszaigényelheti az összeget az Országos Munkaerő-foglakoztatási Ügynökségtől.

A kormány legfeljebb három hónapig a napszámosokat és az idénymunkásokat is támogatja. Azok a napszámosok, akiknek tevékenységét fel kell függeszteni, vagy meg kell szakítani a koronavírus-járvány – vagy egyéb krízishelyzetek – miatt, a munkáltató által kiválasztott három hónapra, de legfeljebb 2020. december 31-éig megkapják az államtól napi bérük 35 százalékát. A napszámot ez esetben is a munkáltató folyósítja, az összeg utólag visszaigényelhető az ügynökségtől.

Kényszerből dolgoztak kevesebbet a vendéglátósok, most pénzhez juthatnak
Fotó: Robert Ghement / Fotó: MTI/EPA

A kormány egy másik intézkedést is elfogadott, amely a vírusidőszakban kényszerűen hatalmas teret nyert távmunkát hivatott támogatni, miután a vírusgörbe azt mutatja, hogy a közeljövőben is indokoltnak látszik a munkahelyi fizikai távolságtartás fenntartását. Eszerint egyszeri, 2500 lejes (188 ezer forint) összegre jogosult valamennyi olyan munkavállaló, aki a szükségállapot, illetve veszélyhelyzet ideje alatt legkevesebb 15 nap távmunkát végzett. A pénz azonban „címkézett”, csakis a távmunkához szükséges eszközök és szolgáltatások vásárlására lehet fordítani. A támogatást azon kis- és középvállalkozások alkalmazottai vehetik igénybe, akik bizonyították, hogy távmunkában végezték el feladatukat a szükségállapot ideje alatt. Az összeg közvetlenül az ügynökségtől igényelhető. Az elfogadott intézkedések nem vonatkoznak azonban a közintézményekre, a csődbe jutott vagy felszámolás alatt álló vállalatokra, illetve azokra, amelyeknek adó- és illetékbefizetési elmaradásuk van.

A bukaresti számítások szerint mintegy hétszázezer munkavállaló lehet jogosult a felsorolt támogatásokra, amelyek finanszírozása körülbelül 2,4 milliárd lejjel (ötszázmillió euró) terheli a költségvetést. Több munkaadó a munkaidő olcsó kiárusításának tartja a kormányintézkedést, ami szerintük középtávon sokkal többet árthat a munkaerkölcsnek, mint amennyinek a pillanatnyi tehermentesítés haszna ígérkezik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.