A kormány által a versenyszférában évről évre meghatározott szakmunkás-bérminimumnál jelentősen magasabb, garantált ágazati minimálbért állapítanának meg a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás területén a Turizmus-vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság tagjai 2020-tól – tudta meg a Magyar Nemzet iparági forrásokból. Információink szerint a stratégiai ágazat munkaadói és a munkavállalói oldalának legmagasabb szintű érdekegyeztető fórumán várhatóan ősszel kezdődhet az erről szóló egyeztetés.
Amennyiben az év végéig közös döntés születik, a 2001 óta érvényben lévő ágazati kollektív szerződés kibővítésével rögzítenék a garantált bérkiegészítést, amely a versenyszféra legkisebb béreihez képest tízezer forintokban mérhető nettó keresetemelkedést is jelenthet a foglalkoztatottaknak. Úgy tudjuk, a szociális partnerek párbeszédfóruma sikeres megállapodás esetén kezdeményezni fogja a kormánynál a kollektív szerződés kötelező kiterjesztését az egész iparágra, de a szűkebb értelemben vett statisztikai ágazatban, azaz az szj-számok szerint besorolt vendéglátó- és a szálláshely-szolgáltatások területén mindenképpen érvénybe lépne a magasabb bérminimum.
Garantált ágazati bérminimum megállapítására eddig egyetlen nemzetgazdasági szektorban sem volt példa. A statisztikák szerint a magyarországi turizmusban több mint 400 ezer embert foglalkoztatnak, a munkahelyek tizedét az iparág generálja, a közvetlen és közvetett hatásokat összesítve pedig a nemzetgazdasági foglalkoztatottság 13,2 százalékát adja az ágazat. Idén a garantált bérminimum összege bruttó 195 000 forint, amely nettóban 129 675 forintot jelent. A vonatkozó kormányrendelet szerint 2020. január 1-jétől az újabb nyolcszázalékos béremelésnek köszönhetően a szakmunkás-minimálbér bruttó összege 210 600 forintra emelkedik a versenyszférában. A turizmusban várható kötelező legkisebb bér tehát ennél magasabb lehet, ami vonzóbbá teszi majd az idén áprilisban 239 174 forintos átlagkeresetet biztosító munkahelyeket a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén.