Ahogy a repülés egyre több embernek válik elérhetővé, úgy szaporodnak a kellemetlen alakok és kínos esetek a fedélzeten. Alig egy hónapja egyetlen napon két fapadoson is elszabadultak az indulatok: március 17-én a Wizz Air W6 2201-es számú, Budapestről Londonba tartó járatán egy utas rendbontóan és erőszakosan viselkedett a többiekkel és az utaskísérőkkel. A személyzet úgy döntött, visszatér Budapestre, hogy az erőszakos utast leszállítsa a repülőgépről. A leszállás után az illetőt a hatóságok őrizetbe vették. Ugyanazon a napon Glasgow-ból Tenerifére tartott az a Ryanair-járat, amelynek fedélzetén szintén verekedés tört ki. A személyzetnek sikerült megfékeznie a konfliktust, két embert a rendőrök vittek el a repülőről.
Megjelent az új méh állatjóléti támogatási konstrukció
A méhészeti ágazat jelentősége túlmutat önmagán, mézet ugyanis lehet importálni, de beporzást nem.