Hetedik éve töretlenül emelkednek a bérek

Schanda Tamás elsősorban a gazdasági növekedésnek és az adócsökkentéseknek tulajdonítja a csaknem hét éve tartó bérnövekedést, és arra számít, hogy idén az átlagkeresetek legalább nyolc-kilenc százalékkal emelkednek.

Magyar Nemzet
2020. 01. 15. 9:27
null
Hamarosan nő a rendőrök és a katonák illetménye is Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A foglalkoztatás és a bérek növelése idén is a kormány legfontosabb céljai közé tartozik – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára. Schanda Tamás a távirati iroda tudósítása szerint elsősorban a gazdasági növekedésnek és az adócsökkentéseknek tulajdonítja a csaknem hét éve tartó bérnövekedést, és arra számít, hogy idén az átlagkeresetek legalább nyolc-kilenc százalékkal emelkednek. Magyarország – mint fogalmazott – a foglalkoztatásban is nagy utat tett meg 2010 óta, hiszen 3,7 millióról 4,5 millióra nőtt a munkát vállalók száma. Több mint 808 ezerrel többen dolgoznak ma, miközben a munkanélküliség 12 százalékról 3,5 százalékra, az uniós átlag mintegy felére esett. Ezen belül harmadára csökkent a fiatalok munkanélkülisége, egyre több nő és kisgyermekes édesanya vállal munkát, továbbá csaknem két és félszeresére nőtt a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása – sorolta az államtitkár. Schanda Tamás egyúttal az adók és a bürokrácia további csökkentését ígérte a vállalkozásoknak, hogy folytatni tudják a béremeléseket.

Hamarosan nő a rendőrök és a katonák illetménye is
Fotó: Kurucz Árpád

Kitért arra is, hogy 2010 előtt nőtt a kis keresetűek bérhátránya a magasabb keresetűekéhez képest, 2010 óta viszont az előbbiek fizetése emelkedik nagyobb ütemben. A minimálbér és a szakmunkás-bérminimum – magyarázta az államtitkár – több mint a kétszeresére nőtt, a minimálbér növekedése uniós összevetésben a negyedik legnagyobb mértékű. A családi adókedvezménnyel együtt a nettó keresetek 2010 és 2019 között 87 százalékkal emelkedtek – hangsúlyozta a miniszter helyettese. Az államtitkár elmondta, hogy béremelés várható a közszférában is, hiszen a szakdolgozói alapbér az egészségügyben januártól 14 százalékkal, novembertől pedig további húsz százalékkal, míg a szakképzésben dolgozó pedagógusok fizetése júliustól átlagosan harminc százalékkal emelkedik. A kormány emellett folytatja a rendőrök és a katonák illetményemelését is, hiszen rajtuk múlik az ország biztonsága és a határok védelme – tette hozzá Schanda Tamás, aki kiemelte, hogy az intézkedés részleteit a kormány hamarosan véglegesíti.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.