Júniustól több légitársaság is újra célba veszi Budapestet

Júniustól több légitársaság is újraindítja budapesti járatait, bár a cégek egyelőre csökkentett járatszámmal közlekednek majd a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

Forrás: MTI2020. 05. 14. 14:48
null
Budapest, 2017. május 10. A Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülõtér, korábbi nevén Budapest Ferihegy nemzetközi repülõtér Budapest nemzetközi repülõtere, Magyarország öt nemzetközi repülõtere közül a legnagyobb és legismertebb. Forgalma meghaladja az évi 10 millió utast. MTVA/Bizományosi: Balaton József *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Balaton József
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A légikikötő üzemeltetője csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a British Airways londoni, az Eurowings stuttgarti, a Jet2 Leeds-i és manchesteri, a Qatar Airways dohai és a Swiss zürichi járata indul újra, és az Emirates is tervezi a dubaji összeköttetés újraindítását.

Májusban a Wizz Air 15 útvonalon indította el ismét a légiközlekedést, a magyar hátterű diszkont légitársaság mellett a hónap elejétől a KLM állított még vissza napi egy járatot Amszterdamba. Az utóbbi egy hétben mintegy 100 induló- és érkező járat közlekedett Budapestről, illetve Budapestre.

A Budapest Airport speciális intézkedésekkel készül az utasforgalom lassú felfutására: folyamatosan fertőtlenítő takarítást végeznek, egyes munkavállalóiknak előírták a maszk viselését, több kézfertőtlenítőt helyeztek ki, és ügyelnek az emberek közti másfél méteres távolság betartására.

Áprilisban a ferihegyi repülőtéren mindössze 9870 utast kezeltek, miközben egy évvel korábban 1,3 millió utas használta a légikikötőt. Az átlagos napi utasforgalom tavaly áprilisban mintegy 44 500 volt, ez a szám idén áprilisban 329.

Az áruforgalom az idei évben eddig stabilnak mondható, mivel a dedikált cargo járatok, és az integrátorok (DHL, FedEx, UPS) járatai is menetrend szerint közlekednek. Az év első négy hónapjában Budapesten 43,4 ezer tonna árut kezeltek, 0,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.