Óriási érdeklődés mutatkozik a kisebb vállalkozásoknak kitalált két adózási lehetőség iránt: egyre emelkedik a kisadózó vállalkozások tételes adója, azaz a kata és a kisvállalati adó, vagyis a kiva szerint adózók tábora – mondta a Magyar Nemzetnek az adóügyi államtitkár. Izer Norbert néhány számot is említett. Közlése szerint mára majdnem 350 ezren katáznak. Az adónem népszerűségét jól mutatja, hogy 2017 végén nagyjából 240 ezer tagja volt a katának, 2016 decemberében pedig 175 ezer. Hasonló folyamat zajlott le a kivánál is. Jelenleg negyvenezer ilyen adózót tart nyilván az adóhivatal, ám a létszám nem volt mindig ilyen magas. 2016 végén még csupán 6500 vállalkozás kivázott, számuk a múlt nyárra harmincezer környékére kúszott fel.
Izer Norbert szerint korántsem véletlen a két adófajta iránti érdeklődés. – Magyarországon a társasági adó mértéke igen alacsony, kilenc százalék, a kata és a kiva azonban még ennél is kedvezőbb lehetőséget kínál arra, hogy a kisebb vállalkozások letudják adóügyi kötelezettségüket – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: az utóbbi időszak igazolta, hogy a hazai gazdasági szereplők az egyszerű és alacsony mértékű adókat minden további nélkül befizetik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy lassacskán a magyar vállalkozói szféra negyven százaléka a két kedvezményes adónem valamelyikét használja.
Az államtitkár külön is szót ejtett a kiváról, ugyanis jövő januárban megváltoznak az adónem szabályai. – A kisvállalkozásokat segítő lépésként 2020. január elsejével a mostani 13 százalékról 12 százalékra csökken az adó mértéke. A módosítás ötmilliárd forintot hagyhat az érintett vállalkozásoknál – mondta Izer Norbert, majd arról beszélt, hogy a beruházó, több alkalmazottat foglalkoztató kkv-knak mindenképpen érdemes elgondolkodniuk a váltáson.
– A döntést egyébként igyekszik megkönnyíteni a Pénzügyminisztérium – jegyezte meg az államtitkár, kifejtve, hogy a tárca – ahogy korábban, úgy idén is – tájékoztatást küld majd azoknak a cégeknek, amelyek több mint tízszázaléknyi adóterhet spórolnának meg, ha a kivára váltanának.