Kormányzati támogatást kapnak az idegenvezetők

Egy júniusban megjelenő felhívás szerint kormányzati támogatásra számíthatnak a vidéki Magyarországon élő idegenvezetők, akik most a külföldi turisták híján nehezebben boldogulnak az iparágban. Ezek a szakemberek a helyben szerzett sokéves tapasztalataikkal, jelentős tudásukkal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a térségi attrakciók értéktárában az egyes települések méltó helyüket foglalják el a belföldi turizmusban, ebben kérjük majd a segítségüket – jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a legújabb podcastjában, amelyben az ágazat aktualitásairól beszélt.

2020. 05. 29. 12:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Történelmi jelentőségű fejlesztési programot indítottunk el együtt: Magyarország összes, nyolc szobánál kisebb magánszálláshelyének tulajdonosát és az egyéb szálláshelyek üzemeltetőit várjuk egy olyan pályázatra, amelynek keretében felújítási célokra minden érintett szobánként egymillió forintot kérhet és kapni is fog már a nyáron. A Kisfaludy Program keretében nagyságrendileg 60 milliárd forintot tudunk adni az érintett piaci körnek a szálláshelyek építésére, szépítésére, fejlesztésére, segítve ezzel a kisvállalkozásokat, a magánszemélyeket, az egyéni vállalkozó turisztikai szolgáltatókat – jelentette ki Guller Zoltán vezérigazgató, a Magyar Turisztikai Ügynökség pénteki podcastjában. Kiemelte, ezt az összeget még ebben évben fel kell használják a pályázók, vagyis a hatvanmilliárd forint gazdaságélénkítő célokat is szolgál.

Mindenki kap pénzt a nyáron

A szobánkénti egymilliós forintos támogatásra a jogszabály alapján meghatározott, legfeljebb 8 szobával rendelkező szálláshelyek működtetői számíthatnak, amelyek regisztráltak a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltatási Központba (NTAK). Az NTAK adatai szerint 27 ezer piaci szereplőről van szó, ekkora vállalkozói kör számára elérhető a 2017 óta minden idők legnagyobb állami támogatásával zajló ágazati fejlesztés-sorozat mostani kiírása, a legkisebb szereplők összesen 55 ezer szobát üzemeltetnek a vidéki Magyarországon. – Az elmúlt napokban újabb kétezer kis szálláshely csatlakozott az NTAK-hoz, amely örvendetes, hiszen a regisztrációt egyébként is előírja számukra a jogszabály – jegyezte meg a vezérigazgató. Felhívta a figyelmet: a pályázat feltételei között az is szerepel, hogy a szolgáltatónak már a tavalyi évre is rendelkeznie kell érvényes működési engedéllyel, ugyanakkor nem szükséges pályázatírót igénybe vennie, ami külön költséget jelentene számára.

– A cél az, hogy mindenki megkapja a támogatási forrást, erre a hatvanmilliárdos keret elegendőnek tűnik. A pályázatokat június 4-étől július 15.-ig lehet benyújtani az ügynökséghez, ez idő alatt road show-t is tartanak vidéken, illetve a helyi szervezeteken, kormányhivatalokon keresztül segítséget is kaphatnak a piaci érintettek – emelte ki Guller Zoltán.

Pünkösdkor már teljes gőzzel

A vezérigazgató beszélt a belföldi turizmus kilátásairól is. Mint mondta, a foglalások tekintetében egyértelműen túl vagyunk a trendfordulón. Az aktuális adatok azt mutatják, hogy a legtöbb magyar augusztusra foglalt eddig szállást, az utolsó nyári hónapban jelenleg 59 százalékos a szálláshelyek foglaltsága, ami nagyon jó aránynak számít. A nyár közepén, júniusban mostanra 41, júniusra pedig 16 százalékos a szolgáltatók telítettsége. Guller Zoltán hozzátette, hogy a szezonkezdet egyelőre visszafogottnak tűnik, de vannak még olyan szálláshelyek, amelyek ezen a hétvégén nyitnak ki, várható foglalásaik tovább húzzák majd felfelé a mutatókat már júniusban is.

– Pünkösdre egészen biztos, hogy minden magyarországi szálláshely kinyit, ezekre a napokra magasak a foglaltsági adatok. A nyár egészét tekintve minden esély megvan rá, hogy a belföldi turizmus összességében eredményesebb lesz a 2020-as szezonban, mint tavaly volt, holott az előző évek árait nagyjából sikerül tartania a piacnak – mondta a vezérigazgató. Kitért rá: a fővárosi piac nagyobb bajban van, jelenleg júliusra 25, augusztusra pedig egyelőre 35 százalékos foglaltságot mutatnak a szállodai adatok Budapesten, ahol a külföldi vendégekre várnak, ám eközben a belföld egyre erősebben alakul.

Izraelből is jönnének a turisták

Az MTÜ vezetője említést tett az új, határnyitásokról szóló döntésekről is, amellyel immár megindulhat a beutazó turizmus. Példaként említette, hogy hétfő óta Szerbiával szűnt meg a korlátozás, a határ szabadon átjárható mindkét irányba, emellett Szlovákiával és Csehországgal is jelentősen javult a helyzet – ezekben az országokban 48 órát lehet eltölteni a megállapodás szerint.

– Nagyon komolyan tárgyalunk Ausztriával, Németországgal, Horvátországgal és Szlovéniával, hogy be tudjunk kerülni ezeknek a biztonságos országoknak a csoportjába. Magyarország mindenre nyitott, feltételünk a kölcsönösség, vagyis akkor tud eljönni egy ország turistája hazánkba pihenni, ha minket is beengednek oda – fogalmazott, hozzátéve, hogy emellett már Izraellel is magas szintű egyeztetések zajlanak, ahonnan magas igény mutatkozik a magyar utazási lehetőségek iránt.

– Sokkal optimistábbak lehetünk, mint voltunk néhány héttel ezelőtt: szépen nő a vidéki Magyarországra irányuló utazásokhoz lefoglalt szállások száma, és néhány héten belül a környező országokkal is megindulhat a turistaforgalom. Bízunk benne, hogy a nyár végéig a schengeni övezet országaival közösen megvalósíthatjuk a szabad utazást – foglalta össze Guller Zoltán. Szavai szerint ha vendég van, minden van, ezért az ügynökség, a kormány és az ágazat mindent megtesz annak érdekében, hogy újra magyar és külföldi turisták millió népesítsék be hazánkat.

Segítségre számíthatnak az idegenvezetők

A Szép-kártya kapcsán arra emlékeztetett az MTÜ vezetője, hogy a kormány az év végéig meghosszabbította a béren kívüli juttatás mellé járó jelentős adókedvezményt, ezzel is arra ösztönöznék a munkáltatókat, hogy minél több dolgozójuknak adjanak a belföldi turizmust ösztönző pihenőkártyákat, amelynek idehaza jelenleg a legkedvezőbb az adózása. Emellett az is fontos gazdaságmentő lépés, hogy a kormány megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy a vendéglátó vállalkozásoktól közterülethasználati díjat szedjenek, ezzel az újranyitás körülményeit könnyítik meg a piaci szereplők számára.

A podcast végére egy friss bejelentéssel is készült. Eszerint Magyarországon a 15 ezer kiadott idegenvezetői engedély alapján egy újabb, ugyancsak jelentős támogatandó kör számíthat a kormány segítségére. – Az idegenvezetők közül nagyjából négyezren lehetnek aktívak. Tervezünk egy olyan újabb támogatási lehetőséget, amely azokat a vidéki Magyarországon élő idegenvezetőket érinti, akik eddig nem jutottak kormányzati támogatáshoz. A tervek szerint még júniusban jelenik meg az a kiírás, amely a már tavaly is idegenvezetőként jegyzett, vidéki lakcímmel rendelkező idegenvezetők lesz elérhető. Eszerint támogatást kapnak az érintettek, és azt kérjük tőlük, hogy segítsenek létrehozni a vidéki turisztikai értéktárat, amelyhez jelentős helyi ismereteikkel, gazdag tapasztalataikkal hozzájárulhatnak, hogy a magyar turizmus egészében a vidéki attrakciók, települések sokkal jelentősebb szerepet nyerjenek el – közölte Guller Zoltán.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.