Lejár a boltokban a készpénz ideje

Január elsejétől – bizonyos kivételekkel – a kereskedők kötelesek lehetővé tenni az úgynevezett elektronikus fizetést, vagyis azt, hogy a vevők készpénz helyett bankkártyával, telefonnal vagy azonnali átutalással egyenlítsék ki a vételárat. – A változtatás a feketegazdaság ellen is hatásos lehet – mondta lapunknak a pénzügyi államtitkár. Gion Gábor hozzátette: az erről szóló szabályokat még csak a napokban fogadta el a törvényhozás, de ősszel már újabb, a banki, a pénzügyi teendőket könnyebbé tevő jogszabály kerülhet a képviselők elé.

Jakubász Tamás
2020. 07. 08. 13:18
null
Az érintéses kártyás fizetés megemelt, 15 ezer forintos felső határa az év végéig megmarad Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jövőre új időszámítás kezdődik a hazai kiskereskedelemben: számos boltnak kötelező lesz lehetővé tennie az elektro­nikus fizetést. – Az erről szóló szabályokat múlt héten fogadta el a parlament, és féléves felkészülési idő után január elsején életbe is lépnek – mondta lapunknak a pénzügyekért felelős államtitkár, majd bemutatta, mit is jelent a változtatás a gyakorlatban. – A módosítás azt követeli meg a kereskedelem online kasszát használó szereplőitől, hogy garantáljanak készpénzmentes fizetési lehetőséget – kezdte Gion Gábor. Egyrészt szóba jöhet a bankkártyás vagy a telefonos fizetés elfogadása, ekkor úgynevezett POS terminált kell rendszeresítenie az üzletnek. De megfelelő az is, ha a kereskedő az egyelőre ritkábban alkalmazott azonnali banki átutalás lehetőségét kínálja fel.

– Megoldás lehet, hogy a fogyasztó telefonja segítségével utalja át a vásárolt áru ellenértékét – mondta az államtitkár, bár hozzátette: ez most még némi időt igénybe vesz. A vevőnek ugyanis okostelefonján be kell lépnie a bankjának a felületére, be kell írnia a kereskedő telefonszámát vagy bankszámlaszámát, meg kell adnia a fizetendő összeget és elindítana az utalást. – A folyamat még nem elég gördülékeny, de a helyzet rövid időn belül megváltozhat. A pénzügyi kormányzat abban bízik, hogy a bankszféra vagy a kommunikációs szektor még idén fejleszt olyan mobiltelefonos alkalmazásokat, amelyek – szem előtt tartva az adatbiztonságot – néhány másodpercre rövidítik az ilyen fizetést – mondta Gion Gábor. Közlése szerint már akadnak is efféle megoldások.

Az államtitkár több fontos mozzanatot is kiemelt az új szabály kapcsán. Egyrészt azt, hogy a bankkártyás vagy elektronikus fizetés lehetővé tételét azon üzletek számára írták elő, ahol online pénztárgép működik. – Jelenleg hatvanezer olyan kereskedőt tartunk nyilván, amely online kasszát használ, de csak készpénzt fogad el. Nekik január 1-jéig fel kell készülniük a jogszabály életbelépésére – mondta Gion Gábor, rámutatva arra, hogy az elektronikus fizetés hasznos lehet a feketegazdaság ellen.

Az érintéses kártyás fizetés megemelt, 15 ezer forintos felső határa az év végéig megmarad
Fotó: Havran Zoltán

Az elektronikus fizetés ­adatait ugyanis nem lehet eltitkolni, akkor is nyoma marad, ha a kereskedő nem üti be a tételeket a pénztárgépbe. Az új szabályok emellett az államtitkár szerint több más, nem kívánatos jelenség kedvezőtlen hatásait is csökkenthetik, mérsékelhetik például a gazdaságban forgó készpénz mára ­óriásira duzzadt mennyiségét. A készpénz kezelése, szállítása, őrzése, számolása évente akár négyszázmilliárd forintba is kerülhet, ezt az összeget pedig a fogyasztóknak kell kifizet­niük. Gion Gábor hozzátette: a bankkártyás vagy az elektronikus fizetés a koronavírussal szembeni küzdelem hatékony eleme is lehet. Kutatások szerint ugyanis a bankókon és az érméken megragadhat a vírus, használatukat érdemes tehát emiatt is csökkenteni.

Az államtitkártól megtudtuk ezek mellett, hogy a mostani szabályváltoztatásokat hamarosan újabbak követik.

A Pénzügyminisztériumban ugyanis már folyamatban van egy másik, a banki digitalizációval kapcsolatos jogszabály előkészítése: a passzusok a banki, a pénzügyi ügyintézést tennék egyszerűbbé, gyorsabbá.

– Fejleszteni szeretnénk a digitális megoldásokat, az új előírások az ügyfelek mellett a pénzintézetek dolgát is megkönnyíthetik – mondta az államtitkár. A javaslatcsomag ősszel a törvényhozás asztalára kerülhet.

Gion Gábort végül az érintéses bankkártyás fizetésről, az úgynevezett pay pass-ról is kérdeztük. Az egészségügyi szempontokat szem előtt tartva a kormány még a válság idején határozott úgy, hogy a korábbi ötezerről 15 ezer forintra emeli azt az összeget, amennyit a vevők PIN-kód megadása nélkül, csak a kártya terminálhoz érintésével fizethetnek ki a boltokban, a szolgáltatóknál.

Gion Gábor úgy fogalmazott: a szabály az év végéig él, a kormányzat álláspontja szerint a 15 ezres felső határ megfelelő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.