Minden várakozást felülmúlt az óév

Érdemben hozzájárult a hazai gazdaság tavalyi bővüléséhez az építőipar, amely minden elemzői várakozást felülmúlóan sikeres évet zárt. Koji László, az ágazati szakszövetség elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, ebben az évben már nem lesz kiugró a bővülés, ehelyett jó lenne hosszabb távon is kiegyensúlyozott növekedésre átállni. Bár egyes területeken némi elbizonytalanodás érezhető, sokat várnak a kistelepülési lakásépítések és -felújítások adó-visszatérítési lehetőségétől.

2020. 01. 07. 13:34
null
Az új ingatlanok számának növekedését visszafoghatja az áfakedvezmény részleges kivezetése Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A vártnál is jobb évet zárt az építőipar. Noha még nincsenek meg a végleges adatok, az ágazat teljesítménye legalább negyedével, 25-27 százalékkal múlhatta felül a 2018-as teljesítményét – fejtette ki a Magyar Nemzet megkeresésére Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke (képünkön). A teljes termelési érték elérhette a 4300 mil­liárd forintot, ami a korábbi becsléseknél is jóval magasabb összeg. Emellett – húzta alá Koji László – az ágazat a bruttó hazai termék, azaz a GDP növekedéséhez több mint egy százalékkal járulhatott hozzá. – A tavalyi a kimagasló bővülés éve volt. Ez még úgy is igaz, hogy nem sikerült olyan szintű hatékonyságbővülést elérni az építőiparban, mint amilyenre számítottunk. Ez a következő időszak jelentős feladata lesz – fejtette ki az ÉVOSZ elnöke, aki szerint a kormány kis- és középvállalkozásokat támogató, technológiai korszerűsítést célzó programjának beruházásai igazán ez évtől kezdődően fognak beérni.

A szövetség szerint 2020 ugyan várhatóan további termelésbővülést hoz, ám jóval kisebb mértékűt, mint amilyet tavaly és tavalyelőtt teljesített az ágazat. – Ez önmagában nem baj, hiszen a korábbi visszaesések, majd az elmúlt évek húsz-húsz százalékot meghaladó bővülése a kapacitásban és a megfelelő munkaerő biztosításában nagyon kiélezett helyzeteket hozott. A hullámzó időszakokat meglehetősen nehéz követniük a cégeknek. Az egészséges fejlődés nagyjából évi öt százalékot jelent. Ez 2020-ban megvalósulhat, hiszen becslések szerint öt-hat százalék lehet az építőipari teljesítménybővülés az idén – magyarázta Koji László, hozzátéve, hogy az ágazat megrendelésállománya még magas, noha 2019 második felében már csökkenést kezdett mutatni.

Egyes területeken ráadásul némi elbizonytalanodás, megtorpanás érezhető. Az egyik ilyen a lakáspiac: az új építések alakulását jelentősen befolyásolja az ötszázalékos forgalmi adó részleges kivezetése. Koji László szerint 2019-ben mintegy húszezer lakást adhattak át, de ennél néhány ezerrel kevesebbre lehet számítani az idén. – Némi pozitívumot csak az jelent, hogy a lakásépítők kapacitásproblémái enyhülni fognak. A nagy kérdés a megrendelői oldallal kapcsolatban lesz, hiszen a 27 százalékos forgalmi adó sokakat elbizonytalanít. Ugyanakkor bizakodva várjuk a lakásépítések és -felújítások élénkítését szolgáló kistelepülési adó-visszatérítési lehetőség piaci hatását. Ez az intézkedés várhatóan az év második felétől, de főleg 2021-től ad majd jelentősebb számú megrendelést a vidéki kis- és középvállalkozásoknak – mondta Koji László.

Az új ingatlanok számának növekedését visszafoghatja az áfakedvezmény részleges kivezetése
Fotó: Havran Zoltán

A másik kérdéses terület a nagyobb önkormányzati megrendeléseké, hiszen a 2021-2027-es uniós ciklus forrásaival ebben az évben még nem lehet számolni. – Az őszi választások óta még mindig azt látjuk, hogy a legtöbb önkormányzat egyelőre csak személyi kérdésekkel van elfoglalva és nem a fejlesztések, beruházások tervezésével. Az építési beruházások jellegükből fakadóan azonban több évre szólnak. Amit idén nem kezdenek el tervezni, abból nem lesz megvalósult kivitelezés 2021-ben vagy 2022-ben – magyarázta Koji László, hozzátéve, hogy jó lenne elkerülni a 2016. évihez hasonló visszaesést.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.