Nyár végére ismét jobban dübörögtek az építkezések

Nyár végén a mélyponthoz viszonyítva már sokkal kedvezőbben alakult a termelés.

2020. 10. 16. 11:06
null
Az épületépítések jobban megsínylették eddig a járványt Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár még augusztusban is elmaradt az építőipar teljesítménye az egy évvel korábbitól, nyár végén a mélyponthoz viszonyítva már sokkal kedvezőbben alakult a termelés. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint augusztusban 13,6 százalék volt az építőipari termelés elmaradása tavaly augusztussal összevetve,

az első nyolc hónapban pedig 10,4 százalékkal nyújtott rosszabb teljesítményt az ágazat.

Az építőipari vállalatok nyár végi szerződésállományának mértéke mintegy 18 százalékkal maradt el a 2019. augusztus végitől.

Az épületépítések jobban megsínylették a járványt
Fotó: Bach Máté

Boros Anita, az innovációs tárca építésgazdaságért felelős államtitkára szerint az adatok a kilábalást mutatják a koronavírus-járvány első hullámából, hiszen augusztusban jelentős volt a javulás a megelőző három hónappal összehasonlítva. Az első nyolc hónap mintegy tízszázalékos csökkenését sajtótájékoztatóján úgy értékelte, a hazai építőipar eddig a vírushelyzet ellenére is viszonylag jó teljesítményt nyújtott, a tavalyi viszonyítási alap ugyanis rendkívül magas volt.

Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági üzletágának vezetője szerint az látszik az adatokból, hogy az építőipar kilábalása lassú és elhúzódó lehet. – Ehhez hozzájárul az is, hogy az építőipar teljesítményét továbbra is leginkább a rendelésállomány alakulása határozza meg. Ez a mutató bár éves szinten továbbra is jelentős csökkenést mutat, de az új rendelések mértékében már növekedés látszik – közölte lapunkkal Regős Gábor, hozzátéve, hogy

a rendelésállomány visszaesését részben az uniós források kifutása, részben pedig az önkormányzati, állami és vállalati beruházások visszafogása okozza. Mindez a mérséklődő bevételekhez és a járványhelyzet miatti bizonytalansághoz köthető.

– Az új lakások áfakulcsának öt százalékra csökkentése a lakásépítéseknek ismét lökést adhat, ami növeli az építőipari teljesítményt. Azonban az ágazat teljesítményének magas szinten tartásához emellett szükség van az ennél nagyobb volumenű építkezések felpörgetésére is – vélekedett a szakértő.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője a távirati irodának küldött kommentárjában rámutatott: az építőipari visszaesés mértéke több érintett ágazattal összehasonlítva továbbra sem kiugró, a teljesítmény éves csökkenése szerinte 9-10 százalék lesz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.