Palkovics László: A magyar és a cseh szuperlézerközpont közös kutatási konzorciumot hoz létre

Közös nemzetközi, úgynevezett Európai Kutatási Infrastruktúra Konzorciumot (ERIC) hoz létre a prágai és a szegedi szuperlézerközpont, hogy a tudományos kutatásokban jobban kihasználhassák a két csúcsszintű kutatóközpont kapacitásait és lehetőségeit.

Forrás: MTI2019. 07. 15. 17:02
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn Prágában tárgyalásokat folytatott Karel Havlícek cseh miniszterelnök-helyettessel, ipari és kereskedelmi miniszterrel. A megbeszéléseket követően az MTI-nek elmondta: „megállapodtunk, hogy létrehozzuk az Európai Kutatási Infrastruktúra Konzorciumot (ERIC), amely az elképzeléseink szerint várhatóan 2020 januárjában kezd el működni. Számolunk azzal, hogy később más országok is csatlakoznak a projekthez”.

Palkovics László szerint elsőként Olaszország csatlakozása várható, és több más ország – például Németország, Franciaország, Nagy-Britannia – szintén érdeklődik az ERIC iránt. A prágai és a szegedi lézerközpontok a fizikusokon és a biokémikusokon kívül a tudomány más ágai képviselőinek is kitűnő feltételeket biztosítanak kutatásaikhoz – emelte ki.

A magyar miniszter prágai tárgyalásai után látogatott el a cseh főváros melletti Dolní Brezanyban lévő ELI (Extreme Light Infrastructure) Beamlines nemzetközi tudományos központba. Az ELI Beamlines a Cseh Tudományos Akadémia Fizikaintézetének része, a szuperlézerrendszert az amerikai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban készítették. Az ELI nemzetközi kutatóközpont többi eleme Magyarországon (Szeged) és Romániában (Bukarest) működik.

Palkovics László és Karel Havlícek megvitatta egyebek között a magyar-cseh együttműködés lehetőségeit az energiaiparban, valamint az innovációk és a korszerű technológiák területén.

Az MTI kérdésére, szóba került-e a tárgyalásokon a magyar-cseh atomenergetikai együttműködés a Paksi Atomerőmű, illetve a két cseh atomerőmű (Dukovany és Temelín) tervezett bővítése kapcsán, Palkovics László elmondta: a magyar és a cseh tervek eltérő fázisban vannak, míg Magyarországon már folyik a konkrét munka, addig a csehek még csak az előkészítési munkáknál tartanak. „Tapasztalatainkat természetesen szívesen megosztjuk cseh partnereinkkel” – szögezte le a magyar innovációs és technológiai miniszter.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.