Ruhára, okoseszközre, utazásra és autóra spórolnak a fiatalok

A kisebb-nagyobb pénzösszeg megspórolása érdekében évente mintegy háromszázezer diák vállal munkát.

Magyar Nemzet
2020. 07. 02. 12:36
null
780 ezer autó cserélt gazdát tavaly Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a magyarok mindössze 14 százaléka tervezi, hogy a korábbiaktól eltérően több pénzt tesz majd félre a következő hat hónapban, a takarékoskodók megközelítőleg egyharmada (27 százaléka) 18 és 29 év közötti fiatal – derül ki az OTP Bank Öngondoskodási Index kutatásából.

A fiatalok három leggyakoribb megtakarítási célja között szerepel a ruhatáruk bővítése, okoseszközök vásárlása, illetve az utazások finanszírozása, valamivel hosszabb távon többen gépkocsi vásárlásában is gondolkodnak. A kisebb-nagyobb pénzösszeg megspórolása érdekében – a Magyar Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének tavalyi adatai szerint – évente mintegy háromszázezer diák vállal munkát.

Érdeklődők egy fővárosi autópiacon. Sok fiatal álma egy saját gépkocsi
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az OTP Bank Öngondoskodási Index kutatásában a megkérdezettek mintegy harmada véli úgy, hogy a szülőknek addig kell támogatni gyereküket, amíg megtehetik, 17 százalékuk pedig a saját kereset megszerzéséhez köti az önállósodás szükséges kezdetét. A legtöbben gyermekük tanulmányainak finanszírozását – középiskolai vagy felsőfokú oktatását – tartják a minimumnak, amit biztosítaniuk kell szülőként. Többen ezzel együtt úgy látják, hogy a különböző programok (például kirándulás vagy koncert) költségét, illetve olyan dolgok megvételét, amellyel a gyerek társai is rendelkeznek, még lemondások árán is meg kell adniuk gyereküknek. Így a magyar fiatalok java a takarékoskodás mellett a szülők segítségére is számíthat céljai elérésében.

Pályaválasztás applikációval

Azok a fiatalok, akik maguk teremtenék elő a forrást a megtakarításaikhoz, több lehetőség közül választhatnak az OTP Bank új, Junior Next applikációjával. Az alkalmazás segíti az ifjúságot a pályaválasztásban, miközben megtervezi a kiválasztott karrierút várható költségeit, ahogyan az érdeklődők a folyamatosan frissülő diákmunka-lehetőségek között is válogathatnak az alkalmazásban.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.