Sasszem és denevérfül segíti az önvezető autókat

Magyar Nemzet
2020. 03. 31. 16:13
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amikor megkezdődött a sofőr nélküli közúti járművek fejlesztése, a kutatók egy része az emberi tevékenységet igyekezett modellezni. A gépkocsivezető legfontosabb érzékszerve a szeme: folyamatosan nézi maga előtt az utat, időnként a visszapillantóból ellenőrzi, hogy mi van mögötte, és ennek megfelelően irányítja a járművet. Az önvezető berendezésnek sincs másra szüksége, mint egy-egy kamerára előre-hátra, és a fedélzeti számítógép elvégzi a többit. A sok millió tesztkilométer után azonban kiderült, hogy a kamerarendszer önmagában sérülékeny eszköz: belepi a kosz, esőben, hóban, kevés fényben rosszul lát – mint az emberi szem is –, és ilyenkor kiszolgáltatottá válik. Emiatt bővítették az érzékelők arzenálját: ultrahang, infravörös hullám, radar is hadrendbe állt, de mindezek csak egy-egy részterületen szerepeltek jól.

Most, úgy tűnik, megvan a valódi megoldás. A LiDAR (az angol light és radar szavak összetétele, optikai távérzékelő technológia) rendkívül sűrű lézeres energiaimpulzusokat bocsát ki magából, s ennek alapján az önjáró autók valós idejű, nagy felbontású háromdimenziós képet alkotnak a környezetükről. Minden környezeti tárgyról visszaverődő impulzus pontot képez a szoftver által felrajzolt 360 fokos, járművet körbevevő térképen. Ezek a pontok alakzattá állnak össze, amit jó esetben felismer a program, így tudja, mit lát, és az honnan, milyen sebességgel érkezik.

Kísérleti jármű a ZalaZone tesztpályán
Fotó: Kurucz Árpád

A lézerradarok kutatása már hosszú évek óta folyik, csakhogy a korábbi egységek még méretes, konzolon tetőre szerelt hengerek voltak, esély sem volt a karosszériába rejtésre, és a korabeli hírek szerint ez a rendszer maximum hetven méterig látott el lézer­csápjai segítségével. A legújabb lidarok azonban már öklömnyi méretűek és ötszáz méternél messzebbről is azonosítják a különböző környezeti elemeket, ideértve a gyalogosokat és a stoptáblákat is. Egy autóajtó nyitását, valamint a kátyúkat ugyancsak több száz méterről képes észlelni és feldolgozni a rendszer. Ráadásul a mostani generáció előállítása feleannyiba kerül, mint az előző, és ahogy sorozatgyártásba kerül, a nagy darabszám miatt meredeken zuhan majd az áruk is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.