Több mint ezer további munkahely kap védelmet

Még két hétig igényelhető a bértámogatás, aminek kiterjesztése újabb, több mint ezer munkavállaló állását védi.

Magyar Nemzet
2021. 03. 17. 18:00
BOD Sndor
Március végéig, a turizmusban április 10-ig igényelhető az állami bértámogatás Fotó: Balázs Attila Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Március végéig, tehát még két hétig igényelhetik dolgozóik munkahelyeinek megvédése érdekében az erre a hónapra járó ágazati bértámogatást a koronavírus miatt újabban átmeneti bezárásra kényszerült vállalkozások – emlékeztetett Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kiemelte, a főként kiskereskedelmi és egyéb szolgáltatásokkal foglalkozó cégeknek érdemes mielőbb benyújtaniuk bértámogatási igényeiket a kormányhivatalokhoz, hogy a lehető leggyorsabb legyen a kifizetés.

Az államtitkár felidézte: az ágazati bértámogatás a járványhelyzetben működésüket erőteljesen visszafogni, szüneteltetni kényszerülő szektorok vállalkozásainak talpon maradását szolgálja. A program indulása óta a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedők helyzetét javította az állami segítségnyújtás.

A március 8-tól bezárni kényszerülő vállalkozások közül néhány nap alatt már közel négyszázan adtak be kérvényt mintegy ezer munkavállaló után, 110 millió forint értékben. A tevékenységüket a legutóbbi korlátozások miatt szüneteltetni kényszerülő cégek 2021. március 31-éig nyújthatják be igényléseiket, később már nem lesz lehetőségük csatlakozni a programhoz.

Az ágazati bértámogatás mértéke a bruttó munkabér ötven százaléka, de legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér 150 százaléka, azaz havi bruttó 251 100 forint.

A munkaadónak a támogatásért cserébe vállalnia kell, hogy a munkavállaló részére munkabért fizet, és a munkaviszonyt április 30-ig felmondással vagy közös megegyezéssel nem szünteti meg.

Bodó Sándor: Március végéig, a turizmusban április 10-ig igényelhető az állami bértámogatás
Fotó: Balázs Attila / MTI

A vállalkozásoknak a támogatás időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, így a bérköltségek mintegy kétharmadát az állam garantálja. A kifizetések folyamatosak, a bértámogatást a kormányhivatalok előleg formájában utalják – ismertette Bodó Sándor. A megítélt támogatások 99 százaléka, összesen több mint ötvenmilliárd forint már megérkezett a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került cégek számláira.

A bértámogatási program így már közel 120 ezer munkahely megtartását teheti lehetővé.

A munkaadók a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályaihoz nyújthatják be az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelmet. A részletes pályázati kiírás a Munka.hu oldalról tölthető le. A szállásadók, turizmus-vendéglátásban dolgozók kérvényeit tovább, 2021. április 10-ig várják a kormányhivatalok.

A kormány a járvány tavalyi megjelenése óta nyújt bértámogatást azoknak a cégeknek, amelyek tevékenységüket a vírus terjedése vagy a korlátozó intézkedések miatt átmenetileg szüneteltetniük kell.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.