Vannak még tartalékok a hazai lakásépítésekben

Szokatlan eltérések láthatók a lakásépítésekre szóló idei előrejelzések között. A jegybank szerint a tavalyi 21 ezer új lakás után húszezer alá csökkenhet az idei átadások száma, az építési vállalkozók szervezete azonban 25 ezres csúcsra számít. A még döntő részben az ötszázalékos áfa alá tartozó beruházások mindenesetre húzzák az amúgy a megrendelések megcsappanásával sújtott építőipart. Jelentős tervek is vannak a lakásépítések újabb felpörgetésére, igaz, ezek legfeljebb 2021-től éreztethetik hatásukat.

2020. 10. 04. 7:38
null
Az építész szerint csupán alaprajzból nehéz megállapítani, hogy a lakás mekkora teret, milyen kilátást kap Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átalakulóban van a lakásépítés szabályozása és támogatási rendszere, ráadásul a koronavírus-járvány is bizonytalanságot okozott. Mindezek miatt a korábbiaknál nehezebb az előrejelzés a szektorban, és elég nagy is a szórás a várt lakásszámra vonatkozóan. Ami biztos, hogy tavaly 21 127 lakást adtak át, az idei első félévben pedig 8697-et. Utóbbi szám félrevezető lehet, olyan, mintha eleve kevesebb lakás készülne el 2020-ban. Csakhogy a 8697 lakás 34 százalékkal több, mint amennyit 2019 első hat hónapjában adtak át. A magyarázat az, hogy a lakások átadása mindig az adott év vége felé lódul meg, ami valószínűleg idén sem lesz másként.

Bár az ötszázalékos lakásáfát kivezették, a 2018 novembere előtt építési engedéllyel rendelkező lakásoknál 2023-ig él a kedvezmény. E dátumot megelőzően sok tízezer lakásra tettek az építtetők egyszerű bejelentést vagy kaptak építési engedélyt, ezeknek az otthonoknak a jelentős része pedig még nem készült el. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nyár eleji adatai szerint

a 2020-ra várt budapesti újlakás-átadások 89 százaléka esetében még alkalmazható a kedvezményes, ötszázalékos áfamérték a 2019. december 31. után megfizetett vételárrészekre is.

A fővárosban épülő lakások zöme még öt százalék áfával értékesíthető
Fotó: Havran Zoltán

Magyarán: nagyon sok lakás épül még a kedvezményes áfakulccsal. Nem véletlen, hogy az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a lakásszektort ebben az évben építőipari húzóágazatnak tartja. Jelentős számban zajlanak a kivitelezések, a tavalyról áthúzódó, folyamatosan zajló munkák esetében pedig a koronavírus-járvány sem okozott különösebb fennakadást. – Az ÉVOSZ arra számít, hogy 2020-ban a tavalyinál valamivel több, összesen 25-26 ezer lakást adhatnak át. Igaz, hogy a lakásépítések elmúlt időszakbeli felfutása kezd lecsengeni, de ez a szám évtizedes csúcsot jelent – mondta lapunknak Koji László, a szervezet elnöke. Hozzátette: azt látják, hogy az elmúlt hónapokban a felújítások is megszaporodtak, ezt a területet azonban nagyon fontos lenne rendezni.

Ugyanakkor érdekes, hogy a jegybank a lakásépítéseknél igencsak pesszimista forgatókönyvet alkalmaz. A júniusban megjelent legfrissebb Lakáspiaci jelentés szerint 2020-ban 18 500 új lakás átadására van esély. Akkor azt írták, hogy előretekintve további csökkenés várható a lakásátadásokban a visszaemelkedő áfakulcs, a járvány hatására esetlegesen leálló, kezdeti fázisban lévő projektek és a 2021-től szigorodó energetikai követelmények miatt.

Jóllehet az elmúlt néhány hétben számos lakásépítést ösztönző bejelentés hangzott el, ezek az idei lakásátadásokat már kevéssé befolyásolják.

Az október 1-jétől családokért felelős tárca nélküli miniszteri posztot betöltő Novák Katalin a csapatával minden idők legnagyobb otthonteremtési programján dolgozik. Eközben a jegybank ötvenpontos válságkezelő programjában is számos lakásépítéssel kapcsolat felvetés található.

Például az általános ötszázalékos áfa visszavezetése (négyszázalékos szektorális különadóval), a magáncélú lakóingatlanok építése utáni áfa-visszatérítés valamennyi településen, valamint fiataloknak és állami alkalmazottaknak szóló bérlakásprogram.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.