Végleg kettészakadt Somogy megye

Miközben a járvány idején Budapesten alig, a Balatonnál kiugróan nőttek az ingatlanárak.

Pintér
2021. 06. 22. 20:15
null
20200504 balaton siofok ingatlanok epitkezes elado ingatlanok havran zoltan magyar nemzet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugyan a koronavírus-járvány miatt szinte mindenki a lakások árcsökkenését várta, 2020-ban éves alapon mégis kilenc százalékkal drágultak az ingatlanok – igaz, ez a korábbi néhány év rendkívüli áremelkedési ütemének nagyjából csak a fele. Budapesten ráadásul a korábbi évek töredéke, három százalék volt csupán a drágulás mértéke az OTP Jelzálogbank NAV-adatokat feldolgozó Lakóingatlan Értéktérkép elemzése szerint.

Az adatok visszaigazolják a járványhatást, a megváltozó lakásválasztási szempontokat.

A szinte stagnáló fővárosi árszint mellett ezt mutatja, hogy Somogy megyében tavaly egyharmados (!) átlagos drágulás ment végbe. Az árak természetesen nem Dél-Somogy hátrányosabb helyzetű településein emelkedtek, hanem a Balaton déli partja vonzott a korábban megszokotthoz képest is nagyobb érdeklődést. Ahol ráadásul nagy lakásszámú, és az átlagárnál jóval többe kerülő lakásokat kínáló lakópark- és társasházépítések is folyamatosan generálták a pluszforgalmat. A drágulás hatására

Somogy lett az első olyan megye – döntően a Balatonnak köszönhetően –, ahol az ingatlanok átlagos négyzetméterára átlépte a négyszázezer forintos határt.

Míg ott a hivatalos forgalmi adatok alapján az átlagár 444 ezer forintot tett ki, Győr-Moson-Sopron, Pest és Hajdú-Bihar megye néhány ezer forinttal még elmaradt a négyszázezres árszinttől. A Balaton felkapottságára jellemző, hogy míg a lakásadásvételek száma országosan 19 százalékkal maradt el a 2019-es forgalomtól, addig Somogyban a forgalom csupán öt százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Az elemzés szerint a pandémia hosszabb távon ható folyamatokat indított el vagy erősített fel. Az például az idei első hónapokban is látszik, hogy a fővárosi agglomeráció rég nem látott módon pezseg, mivel változóban van a tágabban értelmezett belvárosok és a kertvárosok-agglomerációk korábbi években megszokott fejlődési dinamikája. Az elemzés szerint hosszú távon azok az ingatlanok bizonyulhatnak igazán jó választásnak és egyúttal értékállónak, amelyek kertvárosi jellegű helyen fekszenek, de jó az infrastruktúrájuk és a munkahelytől is elérhető távolságban találhatók.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.