2026. 02. 16. 6:36

Így írnak ők – Február 16., délelőtt

0

Bartus László, Facebook: „Épeszű ember nem hisz a fülének, amikor Magyar Pétert hallja, mert mindannak cáfolata ő maga. Hüledezik, hogy ezt ki meri ejteni a száján, a közönsége pedig issza a szavait. Nem számít a populista hazugság, mert úgy gondolják, hogy hasznos. Nincs elszámoltatás, még a szavak szintjén sem. Minden hazugságot megvédenek azok, akiknek tiltakozniuk kellene. A legveszélyesebb, hogy Magyar szemrebbenés nélkül mondja el az ellenkezőjét annak, amit tesz. Mintha nem hallaná, amit mond. Olyan emberek támogatják, akik tudják, hogy a totális diktatúra alanyai azok az emberek, akik számára fikció és tények közötti különbség nem létezik. Bármit elhisznek, nem az igazságot keresik, hanem a hamis narratívát. Ahol a tény és a fikció közötti különbség eltűnik, ott a totalitarizmus alanya megszületik. Az egykori demokratikus ellenzék Magyar Pétert dicsőítő tagjai ebbe a kategóriába léptek.”

Összes idézet

„Magyar szemrebbenés nélkül mondja el az ellenkezőjét annak, amit tesz”

„Nem érzem, hogy ettől egy Tisza-szavazó úgy érzi, gyerünk, csináljuk”

„Elég aggasztó az is, amit most láttunk Magyar Péterrel kapcsolatban”

„Hitelesnek tartják-e Magyar Pétert ebben a választópolgárok?”

„Nincs mit elemezni rajta, csak várni, hogy elmúljon, mint a hurutos köhögés.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.