Népszavazást tartottak vasárnap Kubában az új alkotmányról.
A karibi szigetállam 8,6 millió választópolgára több mint 25 ezer szavazóhelyiségben adhatta le szavazatát. A kubai választási bizottság szerint helyi idő szerint délelőtt 11 órakor a voksolók 57 százaléka már leadta szavazatát. Az új alkotmány elfogadásához a voksok abszolút többségére van szükség. A referendum eredményét hétfőn teszik közzé.
Miguel Díaz-Canel kubai elnök a szavazata leadásakor arról beszélt, hogy a referendumot a venezuelai válság közepette tartják meg, amely a dél-amerikai térség ellen irányuló „imperialista fenyegetés” jegyeit viseli magán. „Ma győzni fogunk... És ez jelentős győzelem lesz Venezuela számára is” – jelentette ki Canel a szintén szocialista vezetésű szövetségesére utalva.
Külföldi és helyi választási megfigyelők arra számítanak, hogy a voksolók 70-80 százaléka támogatja az új alkotmányt. Szakértők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a kubai evangéliumi keresztények és a római katolikus egyház hívei is feltehetően az alkotmány elfogadása ellen szavaznak, mivel attól tartanak, az megnyithatja a lehetőséget az azonos neműek házassága előtt. A helyi egyházak egyben azért is bírálják az új alkotmány szövegét, mivel szerintük nem tartalmaz garanciákat a szabad vallásgyakorláshoz, és nem korlátozza az állami vallásügyi hivatal hatalmát sem.
Az új, 229 cikkelyes dokumentum nem tesz említést a kommunista államról, ugyanakkor megerősíti a politikai rendszer szocialista jellegét és a kubai kommunista párt vezető szerepét a gazdaság alakításában, valamint azt, hogy Kuba célja a kommunizmus irányába haladni.
A tervezet elismeri a jogot a magántulajdonhoz, a külföldi befektetések fontosságát és a kereskedelmi piacok jelentőségét. Kiköti viszont, hogy az államnak szabályoznia kell a magánvagyon gyarapítását.
A leendő alkotmányba belefoglalták az államfői és a miniszterelnöki intézményrendszer kiépítését, a magasabb kormányzati tisztségek, így az elnökség mandátumának korlátozását, két ciklusra, vagyis összesen tíz évre.