Az utóbbi hetekben több ezer ember, főként az Iszlám Állam fegyvereseinek feleségei és gyerekei özönlöttek ki az ostrom alatt lévő, délkelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban található, az iraki határ közelében található Baghúzból. Többségüket az északkelet-szíriai al-Hol menekülttáborban szállásolták el. A tábort eredetileg 20 ezer főre tervezték, ám jelenleg több mint 65 ezer ember tartózkodik ott.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint december óta 106 ember, főleg csecsemők haltak meg a Baghúzból a táborba vezető, nagyjából 6 órás út során, vagy közvetlenül érkezésük után a menekülttáborban, főként az alultápláltsággal vagy kihűléssel kapcsolatos komplikációk miatt.
A táborba menekültek irakiak, akik hazájukból menekültek el a terrorszervezet katonai veresége után, mert féltették életüket az iraki síita milíciák bosszújától.
Fabrizio Carboni, az ICRC közel-keleti térségért felelős vezetője közölte: az iraki kormány kifejezte szándékát arra, hogy visszafogadja ezeket az embereket, de mivel biztonsági kockázatként tartják őket számon, átvilágításon kell átesniük. Carboni hozzátette: hazaszállításuknak nincs hivatalos időpontja, de tudomása szerint hetek vagy hónapok kérdése.
Al-Holban legalább 900 kísérő nélküli gyerek is van, akik Európából, Közép-Ázsiából és Délkelet-Ázsiából származnak.
Az Iszlám Állam ellen a leghatékonyabb szárazföldi erőnek bizonyuló, Baghúzt jelenleg ostromló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd vezetésű ernyőszervet már átadott 280 iraki és külföldi dzsihadistát Iraknak. Az iraki hatóságok jelezték, hogy az ország törvényei szerint fognak velük szemben eljárni, ezért akár halálra is ítélhetik őket.
Az SDF a nap folyamán bejelentette, hogy Baghúz megtisztítása lényegében befejeződött, a dzsihadisták utolsó enklávéja hamarosan elesik. A zárvány szárazföldi ostromát egy ideig szüneteltette az SDF, hogy időt adjon a civileknek a terület elhagyására. Az offenzívát nem rég indították újra, s bár az Egyesült Államok vezette nemzetközi terrorellenes koalíció az SDF várakozása alatt sem függesztette fel légicsapásait, a terület megtisztításához szárazföldi csapatokra van szükség.