Pakisztán átadta Indiának Abinandan Vartaman pilótát, akinek repülőgépét szerdán lelőtte a pakisztáni légierő. Vartamant Vagah határátkelőnél adták át az indiai hatóságoknak, független nemzetközi megfigyelők jelenlétében. A repülőezredest katonai konvoj szállította Lahorból a határvárosba. A pilótát egészségügyi ellenőrzésre egy amritszári kórházba szállítják, majd a katonai konvojjal utazik tovább a fővárosba.
Az MTI szerint Iszlámábád jelezte: békülési gesztusnak szánja az átadást, a kasmíri feszültségeket enyhítendő. A határátkelőnél indiaiak ezrei gyűltek össze, s zászlókat lobogtatva, énekelve, hősként ünnepelték a pilótát. A nagy számban felvonult újságírókat viszont egy kilométerrel visszaszorították a határtól – jelentette a helyszínről az Al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió riportere. Helyi források szerint a pilótát mind az indiai titkosszolgálat, mind a légierő illetékesei alaposan ki fogják kérdezni, s beláthatatlan ideig nem engednek a közelébe újságírókat.
A pilótaátadási gesztus ellenére India továbbra is fokozott éberségre hívott fel Pakisztánnal szemben.
– Teljesen felkészültünk, és fokozott készültségben vagyunk, hogy Pakisztán minden provokációjára válaszolni tudjunk. Az ismert események ellenére az indiai hadsereg továbbra is kész fenntartani a békét a térségben – idézte a távirati iroda Szurendra Szing Mahal dandártábornokot. Közben a terrorizmus elleni megalkuvás nélküli harc szükségességét hangsúlyozta telefonos megbeszélésén Vlagyimir Putyin orosz elnök és Narendra Modi indiai kormányfő.
„Az India és Pakisztán között kialakult válsághelyzet megvitatásakor Putyin kifejezte a gyors rendezésbe vetett reményét” – áll a Kreml által kiadott kommünikében. Sah Mahmud Kuresi pakisztáni külügyminiszter egyidejűleg azt közölte, hogy nem vesz részt az Iszlám Együttműködés Szervezetének abu-dzabi ülésén, mert oda tiszteletbeli vendégként meghívták az indiai külügyminisztert is. Kuresi elmondta: India sem nem tagja az 57 államot tömörítő szervezetnek, sem megfigyelő státusszal nem rendelkezik. Pakisztánt alacsonyabb rangú tisztviselők képviselik majd a kétnapos eseményen.