Zelenszkij és Porosenko juthat be a második fordulóba

Az exit poll-felmérések eredménye szerint Volodmir Zelenszkij humorista és Petro Porosenko jelenlegi államfő jutnak be az ukrajnai elnökválasztás második fordulójába. Timosenko pártja máris jelezte, hogy nem ismeri el az eredményt.

Forrás: MTI2019. 03. 31. 20:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elnök szerint minden, amit az elmúlt öt évben tett a vezetés, végső soron a fiatalokért, Ukrajna jövőjéért tette. Figyelmeztetett viszont, hogy minden elveszíthető, amit elértek az öt év alatt, „elég ehhez hibázni a második fordulóban”.

Emlékeztetett arra, hogy éjfél után április 1-je lesz: „Nevetünk egyet és ennyi elég. Április 2-ától pedig határozottan haladunk előre” – tette hozzá.

A hírportál tudósítása szerint Zelenszkij elnökjelöltet Ihor Kolomojszkij oligarcha „bábjának” nevezte Porosenko.

Zelenszkij kampánystábjánál ünnepi hangulat uralkodott. A „showman” köszönetet mondott mindenkinek, aki „nem poénból” szavazott, utalva ellenfelei vádjára, miszerint sokan csak viccből szavaznak rá.

„Minden szuper, de ez csak az első lépés a nagy győzelemhez” – mondta. A szabályok szerint, ha egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét, akkor második fordulót kell tartani. Ebben az a két jelölt mérkőzik meg ismét, aki az első fordulóban a legtöbb voksot kapta.

A exit poll-felmérések eredménye szerint a választók mintegy 30 százaléka támogatta Zelenszkijt, a második helyen Porosenko végzett a szavazatok körülbelül 18 százalékával. A harmadik Julija Timosenko, a Haza (Batykivscsina) párt jelöltje lett 14 százalékkal, de jelezte, hogy ezt nem tartja mérvadónak, mert szerinte ő végzett a második helyen.

A Központi Választási Bizottság (CVK) még nem végleges adatai szerint a részvételi arány a választáson 63,45 százalékos volt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.