Kutatócsoportok még mindig dolgoznak az áldozatok holttesteinek felkutatásán, munkájukat azonban nehezíti, hogy az elkövetők sok esetben később kihantolták és más helyre szállították a holttesteket, hogy elrejtsék tetteik bizonyítékait. A maradványok többször roncsolódtak és összekeveredtek, ezért a legtöbb esetben csak DNS-vizsgálattal azonosítható egy-egy áldozat. A folyamatos kutatómunka eredményeként minden évben újabb azonosított áldozatokat helyeznek örök nyugalomra a Srebrenica melletti potocari emlékhelyen. Az emlékművön az olvasható, hogy a mészárlásnak 8372 áldozata volt. A boszniai szerb vezetés szerint viszont ennél kevesebben estek a szerbek áldozatául.
A Banja Luka-i nemzetközi konferenciára Oroszországból, az Egyesült Államokból, Németországból, Olaszországból, Izraelből és a nyugat-balkáni térség országaiból érkeztek történészek és szakértők. A rendezvényt a főként szerbek lakta országrészben, a boszniai Szerb Köztársaságban szervezték meg, és a helyi sajtó beszámolói szerint főként olyan szakembereket hívtak meg, akik a szerb állásponttal értenek egyet, és nem jelentik ki egyértelműen, hogy 24 évvel ezelőtt népirtás történt Srebrenicában.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!