- Mi a május 26-i európai parlamenti választások tétje? Melyek a legnagyobb kihívások Európa számára?
- Az EU jelenleg mélyen megosztott. A határoknak a migránsok előtti zabolátlan megnyitása, valamint annak révén, hogy ezzel terrorcselekmények elkövetői is bejöttek, a hatalomnélküliség és a félelem érzete alakult ki. Mi a nemzetek Európáját akarjuk, amely a lényeges stratégiákra és feladatokra összpontosít. Olyan Európát akarunk, amely védelmez, és lényeges kérdésekben – így a szociális és adóügyekben – elismeri az államok szuverenitását. Olyan országokat akarunk látni, amelyek az egyenrangúság alapján kötnek szerződéseket, és ezeket nem eurokraták diktálják. Éppen a brexitnek, ennek a nyilvánvalóan végtelen történetnek kellene elegendő figyelmeztetésnek lennie ahhoz, hogy a „még több ugyanabból” nem lehet a jövőben is követendő minta. Ha ugyanis így folytatjuk, mint eddig, az EU tartós károkat szenved. Éppen akkor kell bírálni az EU-t, és hozzájárulni a jobbításához, ha Európa pártján állunk. Meggyőződésem, hogy május 26-án megerősödnek a föderális erők, és esélyük van arra, hogy jelentős európai frakciót és erőt hozhassanak létre, ezáltal pedig legyőzhető legyen az eddigi Merkel-Macron-féle modell.
- A választások után szívesen együttműködne az Európai Néppárttal?
- Természetesen készen állunk arra, hogy minden jó szándékú frakcióval együttműködjünk. A néppárt képviselői ugyanakkor kinyilvánították, hogy nem akarnak együttműködést velünk. Ez azonban a választások után megváltozhat.
- Véleménye szerint milyen szerepet játszik ma Magyarország Európában?
- Ausztria és Magyarország mindig is különleges kapcsolatban állt egymással, országainkat hosszú, közös történelem köti össze. Épp ilyen jelentős Magyarország Európa számára is.
- Ki lesz az Európai Bizottság következő elnöke?
- Ezzel kapcsolatban most nem akarok találgatásokba bocsátkozni.