A miniszterelnök szerint az EB-nek ezután a szerződések őreként kell viselkednie. „Abba kell hagynia a politikai aktivizmust. Nem politikai testület, nem dolga, hogy programja legyen, nem dolga, hogy politikai támadásokat intézzen a tagállamokkal szemben” – jelentette ki. Az irányt meghatározó, stratégiai döntéseket a választott miniszterelnökökből álló Európai Tanács hozza meg – szögezte le.
Rámutatott: az EU-ban ki kell javítani az elmúlt öt évben – főleg a migráció, és a gazdaság területén – elkövetett hibákat.
Orbán Viktor szerint az EB-nek ki kell vonulnia a migráció témaköréből és a schengeni övezethez tartozó tagállamok belügyminisztereiből létrehozandó tanácsnak kell átvennie a migrációval kapcsolatos összes jogkört és teendőt.
Gazdasági téren a miniszterelnök szerint fel kell hagyni az európai szocializmus építésével és vissza kell térni a versenyképes európai gazdaság eszményéhez. Támogatni kell a sikeres gazdaságokat, el kell vetni a munka nélküli alapjövedelem európai szintre emelt gondolatát, helyette munkahelyek kellenek és adócsökkentést kell mindenütt bevezetni, a bürokratikus szabályokat le kell építeni és a megszorításos politika helyett a beruházásokat és a munkahelyteremtést kell ösztönözni.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Orbán Viktor elmondta: ha a jövő év tavaszán beigazolódik az európai gazdaság kilátásaira tett helyzetértékelésünk, 2020 tavaszán Magyarországon egy második gazdaságvédelmi akciótervre lesz szükség, ősszel pedig egy harmadikra is. Az akcióterveknek a versenyképességet kell javítaniuk – tette hozzá.
Közölte: a nyugat-európai országoknál nem úgy fejlődik a gazdaság, nem olyan a növekedés, mint amilyet szeretnénk. Magyarországnak ezért a legfontosabb egy új útvonal tervezése 2020-2021-re, és az a cél, hogy a külső rossz hatásokat képesek legyünk minimalizálni, a belső erőforrásokat pedig mozgósítani – magyarázta.
A miniszterelnök a közeljövőről szólva kitért rá: Magyarországnak lesznek csatái jogállamisági kérdésekben is, „ide jó idegek kellenek” azért, hogy „ne nevessük el magunkat”, és ezzel „ne sértsük meg partnereinket”. A finn soros EU-elnökségre utalva azt mondta: az előttünk álló időben „finn barátainkkal” fogjuk értékelni a magyar jogállamiság helyzetét, miközben Finnországban nincs alkotmánybíróság, az alkotmány védelmét egy parlamenti bizottság látja el, az Akadémia pedig az oktatási minisztérium felügyelete és irányítása alatt áll.
További fontos kérdésnek nevezte, hogy mi történik a Fidesz és a KDNP tagságával az Európai Néppártban (EPP). Ehhez egyelőre várni kell, hogy az EPP-ben tisztuljon a helyzet, a néppárt eldöntse, milyen jövőt szán magának, és erre az EPP őszi kongresszusán kerülhet sor – vélekedett.
Rámutatott: a nemzetközi közvélekedés szerint a világban liberális demokráciáknak kell működniük, ezeknek egyfajta liberális internacionalizmust kel megvalósítaniuk, ebből egy liberális birodalomnak kell „kikerekednie”, az EU pedig nem más, mint ennek a megtestesülése. Nyilvánvaló, hogy ami Magyarországon történik, az valami más – szögezte le.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!