A beszámoló szerint elkészültéről az alkotók korábban tájékoztatták az ország vezetőjét, aki elrendelte annak azonnali tesztjét.

Már a demokraták is inkább elrejtenék Bident
A bukott elnök utódját támadta az interjúban.
A beszámoló szerint elkészültéről az alkotók korábban tájékoztatták az ország vezetőjét, aki elrendelte annak azonnali tesztjét.
A kísérleti telepen szombaton Kim Dzsong Un előbb megszemlélte az indítóálláson elhelyezett fegyvert, majd a parancsnoki állásba ment, ahonnan levezényelte a próbát.
A hírügynökség azt írta, az országvezető nagyon elégedett volt a kísérlet menetével. Dicsérte jellemzőit, mondván, hogy kedvező taktikai tulajdonságai vannak és nagyban különbözik a meglévő fegyverrendszerektől.
A KCNA jelentésében ugyanakkor nem tért ki a rakéta jellemzőire.
A dél-koreai védelmi minisztérium előző nap azt közölte, hogy Észak-Korea két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán (Keleti)-tenger irányába az ország keleti partvidékéről. A dél-koreai vezérkar szerint a rakéták, amelyeket az észak-koreai Hamhung városból bocsátottak fel, 400 kilométernyi távolságot tettek meg, pályájuk legnagyobb magassága pedig 48 kilométer volt. Az elmúlt két hétben ez volt az ötödik rakétakísérlet.
A bukott elnök utódját támadta az interjúban.
Macron, Merz, Starmer és Tusk közösen tárgyalnak Kijevben.
Sokan találgatják, milyen irányt vesz az egyház.
Egy bemutató közben történt a baleset.
Figyelmeztet az elemző: Példa nélküli összejátszás zajlik Magyar Péter pártja és az ukrán titkosszolgálat között
Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból
Húsz évesen padlót fogott, kilátástalan helyzetben a születésnapos Lisztes Krisztián
Ausztria olyat tesz, amit Magyarország soha: akkora a baj, hogy már a családok támogatásán is spórol az osztrák kormány – ennyi pénzt vesznek el tőlük
Rémisztő üzeneteket találtak a Madeleine McCann-ügy gyanúsítottjának számítógépén
Orbán Viktor is reagált a Magyarország elleni ukrán lejárató hadjáratra
Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze
Az ETO megállíthatatlan, a Fehérvár egyre közelebb a kieséshez
Trump ismét beszélt Zelenszkijjel
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Óriási szenzáció Tatabányán: kihalás szélén álló fajt találtak a Csónakázó-tóban + videó
A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál
A bukott elnök utódját támadta az interjúban.
Macron, Merz, Starmer és Tusk közösen tárgyalnak Kijevben.
Sokan találgatják, milyen irányt vesz az egyház.
Egy bemutató közben történt a baleset.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.