Ismét történelmük legrosszabb eredményét érték el a nagypártok, így keserédes a két Landtag-választás a CDU és az SPD számára. Az exit pollok igazolták az előzetes felméréseket, az AfD gyakorlatilag megérkezett a CDU nyakára Szászországban, Angela Merkel pártja 32 százalékkal lett az első, az AfD 27,5 százalékkal követi. A fővárost körülvevő Brandenburgban a szebb napokat is látott szociáldemokraták 27,5 százalékra számíthatnak, a radikális jobboldaliak 22,5 százalékkal a második erővé váltak. Ahogy az lenni szokott, egyetlen párt se hajlandó tárgyalni az AfD-vel, ezt minden fórumon leszögezik a politikai szereplők, ezzel együtt egyik tartományban se lesz könnyű úgy kormányt alakítani, hogy az ilyen támogatással bíró AfD létezéséről nem vesznek tudomást. Főleg annak fényében, hogy úgy tűnik, végleg leáldozott Németországban a megszokott koalíciós keringőnek, a mostani eredményekkel nem tudnak a nagy pártok egymás kezébe csapni, így hosszú és fájdalmas tárgyalásokra lehet számítani a kiábrándult tartományokban.

Fotó: Reuters
Az AfD a kampánya során ezt a csalódottságot helyezte a középpontba, épp azért, mert közelít a német újraegyesítés 30. évfordulója, és ma is nagyon látványosak a különbségek az egykori NDK és NSZK között. „Nem az AfD a csalódottság oka, és nem ez a párt osztja meg a társadalmat. Az AfD mások kudarcának eredménye” – mondta korábban Andreas Kalbitz, a radikális párt brandenburgi jelöltje. Szerinte a helybeliek nem felejtették el, hogyan érkeztek meg a nyugatiak gyors autóikkal bezáratni azokat a cégeket, amelyek riválisaik lehettek volna, sem a lenézést a gazdagabb nyugati testvéreik részéről. Matthias Platzeck, Brandenburg korábbi miniszterelnöke szerint a gazdasági és a migrációs válság következtében az emberek úgy érzik, az állam kezéből kicsúszott az irányítás.
Elemzők szerint a gyakorlati jelentősége mellett fontos pszichológiai következményei is vannak a mostani választásoknak. 2014-ben az AfD még csak egyéves párt volt, a mostani sikerek viszont azt mutatják, nem ábrándultak ki a szavazók a radikális jobboldaliakból, viszont az SPD nyolcszázalékos eredménye a szászoknál súlyos rendszerszintű gondokat sejtet.