Első pillantásra nehéz meglátni a nemzetbiztonsági fenyegetést a tinédzserek körében futótűzként terjedő közösségi alkalmazás, a TikTok mögött. A pár másodperces, telefonos videók készítésére és megosztására szakosodott program büszkélkedhetett 2018-ban a legtöbb letöltéssel, jelenleg több mint félmilliárd felhasználója van. A fiatalok tömegeit érintő internetes trend megkongatta a vészharangokat, miután a TikTok a ByteDance kínai vállalat kezében van. Az amerikai szenátus kedden tartott meghallgatást az ügyben, miután két tagja is indítványozta, hogy a nemzeti hírszerzési igazgató indítson vizsgálatot. Kiderült, hogy 2017-ben a ByteDance bejelentés nélkül vásárolt meg egy amerikai alkalmazást, amelyet a TikTok fejlesztéséhez használtak fel, ezért az is előfordulhat, hogy a pekingi székhelyű vállalatnak el kell adnia amerikai érdekeltségeit.
A héten zajlott le a beszédes címen – Hogyan adják át nagy techcégek adatainkat bűnözőknek, Kínának vagy más káros szereplőknek? – meghirdetett albizottsági meghallgatás, a TikTok képviselője azonban ezen nem jelent meg. Az ügyben illetékes Josh Hawley szenátor így ellenvélemény nélkül oszthatta meg gondolatait: a politikus szerint a TikTok jelentette veszély jóval nagyobb annál, mint hogy jóváhagyás nélküli tőkebefektetés történt. – A Kínai Kommunista Párt kompromittált vállalata pontosan tudja, hol vannak a gyerekeink, hogyan néznek ki, ismeri a hangjukat, tudja, mit néznek és osztanak meg egymással az interneten – mondta a republikánus szenátor. A kínai vállalat levélben reagált, aláhúzva: egyetlen amerikai felhasználó adatait sem tárolják Kínában, és nem cenzúráznak tartalmakat a kínai vezetés iránymutatásai alapján.
A The Verge szakportál ezzel kapcsolatban megjegyzi, az Egyesült Államok vonakodik szabályozni a közösségi oldalakat, de ez csak addig érvényes, amíg nem kínai hátterű vállalat megrendszabályozásáról van szó. A The Verge emlékeztet, hogy 2016-ban egy homoszexuális felhasználók számára készült társkereső alkalmazást vett meg egy pekingi vállalat, és a gyanú szerint amerikai tisztviselőkről is eljutottak Kínába kiemelten érzékenynek számító személyes információk. Bill Bishop neves Kína-szakértő hírlevelében elemezte a jelenséget, a kínai WeChat alkalmazással vonva párhuzamot. Mint írja, meglehet, hogy a TikTok felvet biztonsági kérdéseket, ezek azonban elhanyagolhatóak az elsősorban a nemzetközi kínai diaszpóra által használt, gyakorlatilag ellenőrizetlenül működő WeChat fényében.