Hat héten belül tisztújítást tartanak az Izraelben kormányzó jobboldali Likud pártban Gideon Szaár, a párt egyik vezető politikusának és Benjámin Netanjahu ügyvezető miniszterelnök legfőbb riválisának a követelésére a kormányfő elleni korrupciós vádiratban csütörtökön tett bejelentés nyomán – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Gideon Szaár párton belüli választást szorgalmaz, hogy Netanjahu esetleges veresége esetén elkerülhetőek legyenek az újabb, egy éven belül harmadik parlamenti választások az új kormány megalakítására még rendelkezésre álló tizenhét napban. Miután ugyanis sem Netanjahunak, sem a Kék-fehér centrista pártot vezető Beni Ganznak nem sikerült kormányképes többsége maga mögé állítania, ennyi idő van még hátra abból a 3 hetes időszakból, amíg a törvény értelmében a parlament bármely tagja kormányfő lehet, ha bírja legalább 61 képviselő támogatását.
Az ellenzéki Kék-fehér párt ugyanis nem hajlandó nemzeti egységkormányra lépni a hivatalosan is vádlottá vált Netanjahuval, amíg nem tisztázta ártatlanságát a bíróság előtt, miközben a Likud más politikusait Ganz közös kormányzásra invitálta.
Benjámin Netanjahu és Háim Kac, a Likud központjának elnöke – aki ellen szintén vádiratot nyújtott be az ügyészség csalás és hivatali visszaélés gyanújával, és ezért vissza kellett adnia a szociális ügyek tárcáját – hathetes időszakban és nem konkrét napban állapodott meg a párton belüli előválasztásra.
Kac és Netanjahu környezetéből úgy nyilatkoztak a lapnak, hogy lekerült a napirendről a jelenlegi kneszet idején belüli tisztújítás, de a Likud más képviselői azt állítják, hogy Szaár még nem mondott le róla, hogy ha logisztikai szempontból lehetséges, akkor 17 napon belül szavazzon a Likud párt több mint százezer tagja az új vezetésről.
Szaár a 12-es kereskedelmi tévé szombat esti műsorában azzal indokolta a párt elnökválasztásának szükségességét, hogy Netanjahu már kétszer nem tudott kormányt alakítani a korrupciós ügyek miatt, és meg kell menteni a Likudot a soron következő választások elvesztésétől.