A Corriere della Sera a hét végén arról cikkezett, hogy Matteo Salvini pártja, a bevándorlásellenes Liga és az Európai Néppárt (EPP) közelednek egymáshoz. A milánói székhelyű lap tudni véli, hogy az olaszok körében továbbra is rendkívül népszerű párt berkeiben ráébredtek arra, hogy erősebb nemzetközi kapcsolatokra van szükség. Mint írták, már nem elegendő otthon jó számokat produkálni, hiszen a brüsszeli tárgyalóasztaloknál a Liga finoman szólva sem népszerű. A jelenlegi elszigeteltség egyik konkrét okaként említik, hogy az Európai Parlament (EP) Identitás és Demokrácia nevű frakciójának magját adó párt nem szavazta meg a néppárti Ursula von der Leyen bizottsági elnökségét. Arról nem is beszélve, hogy az EPP északi (egyértelműen liberálisabb – a szerk.) delegációi hallani sem akarnának a bevándorlás- és iszlámellenes Ligával való kapcsolatról. Még formális értelemben sem.
A Corriere della Serra szerint a néppárt vezetése ugyanakkor felmérte azt is, hogy a mostaninál sokkal erősebb olaszországi tagpárttal kellene rendelkezniük: a Silvio Berlusconi-féle Hajrá, Olaszország! mindössze hat politikussal képviselteti magát az EPP európai parlamenti frakciójában. A Salvini-féle Ligának ezzel szemben 28 képviselője ül az uniós parlamentben. Míg korábban Nyugat-Európa politikai pártjai adták az Európai Néppárt erejét, ma a legerősebb delegációk között a lengyelek és a magyarok is ott vannak, írja a Corriere della Sera, utalva arra, hogy az erőviszonyok effajta átalakulása elméletileg alapjául szolgálhat az olasz bevándorlóellenesekkel való együttműködésnek. A lapnak egyébként arról is tudomása van, hogy Joseph Daul, a néppárt hamarosan leköszönő elnöke megüzente Salvininek: az ügyben mindenképp a Ligának kell megtennie az első lépést.

Fotó: Reuters
A kontinens legnagyobb pártcsaládja alig több mint egy hét múlva Zágrábban tart kongresszust, ahol minden bizonnyal Donald Tuskot, az Európai Tanács jelenlegi elnökét választják meg Daul utódjául. Arra gyakorlatilag nincs esély, hogy a Liga-kérdés már Horvátországban terítéken legyen, ugyanakkor a garnitúraváltás és a folyamatosan csökkenő néppárti támogatottság nyomán az EPP identitása bizonyára téma lesz. Az elméletileg keresztény-konzervatív tömörülés ugyanis rendre megkapja, hogy liberális irányba mozdult el az utóbbi években. A jelenleg felfüggesztett néppárti tagsággal működő Fidesz is a fő kritikusok között van.