A politikus elmondta, hogy nemcsak a szövetségi rendőrségtől kellene alakulatokat küldeni Bosznia-Hercegovinába, hanem az országos polgári- és katasztrófavédelmi szervezettől (Technisches Hilfswerk – THW) is, hogy közösen „stabilizálják a helyzetet”.
A belügyminisztérium belső elemzése szerint a balkáni útvonalon zajló folyamatokat legfőképpen az befolyásolja, hogy mennyi ember érkezik Törökországból Görögországba.
Ezzel kapcsolatban Dieter Romann a Welt am Sonntagnak adott rövid nyilatkozatában azt mondta, hogy a schengeni övezetben az állandó belső határellenőrzés felszámolásának feltétele a külső határ hatékony ellenőrzése, de jelenleg ez a feltétel nem teljesül.
A lap egy másik nem nyilvános dokumentumra, az Európai Bizottság egy belső jelentésére hivatkozva azt írta, hogy az idén eddig 57 182 ember kelt át Törökországból Görögországba szárazföldi és tengeri úton, ami 38 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A görög-török európai uniós külső határ térségében fekvő Égei-tengeri szigetekről 28 952 embert szállítottak át a görög szárazföldre. A szigeteken 35 630 olyan személy tartózkodik, aki menedékjogot kíván szerezni az Európai Unióban, ami a legnagyobb szám, amióta 2016 márciusában megkötötték az EU-Törökország menekültügyi egyezményt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!