Kim közleményében hangsúlyozta: azóta, hogy betette a lábát az operaházba, otthon érzi magát benne, és megtisztelőnek érzi a felkérést. Az új zeneigazgató Nicola Luisottit váltja fel, aki kilenc évig irányította az operaházat. Kim vezeti majd a zenekart, a kórust, a zenészeket, koncerteken vezényel és évadonként négy produkció karmestere lesz az ötéves szerződés szerint.
A dél-koreai karmester Európában kezdte pályafutását, majd 2017-ben debütált az Egyesült Államokban. A houstoni Nagy Operában és a washingtoni Nemzeti Operában is fellépett már, hamarosan a Los Angeles-i Operában, valamint a chicagói Operában is vezényel.
A 39 esztendős karmester, aki a zeneigazgatói posztot augusztustól tölti be, a 2020-21-es évadban Beethoven Fidelio című operáját vezényli majd a San Franciscó-i Operában.
Az utóbbi időben számos nagy amerikai operaház élén történtek jelentős változások. A New York-i Metropolitan Opera a 2018-19-es évadtól Yannick Nezet-Seguint nevezte ki zeneigazgatónak. Az új igazgató a szexuális zaklatás miatt 40 év után elbocsátott James Levine-t követte a poszton. A chicagói operában pedig Andrew Davis nyugalomba vonulása miatt nevezték ki Enrique Mazzola karmestert az új zeneigazgatónak.