Priti Patel brit belügyminiszter azonban a Sunday Express című, erősen EU-szkeptikus irányvonalú vasárnapi brit lapban megjelent cikkében úgy fogalmaz: a szabad mozgás alapelve azt jelenti, hogy a brit kormány nem ellenőrizheti, ki lép be az országba.
Patel szerint Nagy-Britannia biztonságosabb országgá tehető az Európai Unión kívül, mivel a jelenlegi szabályozás könnyedén hamisítható személyazonossági iratok elfogadására kényszeríti a brit hatóságokat, és „egy luxemburgi bíróság döntheti el, hogy be kell-e fogadnunk veszélyes bűnözőket”.
A brit kormány tervei alapján gyorsított eljárással kaphatnának letelepedési és munkavállalási engedélyt a magasan képzett vagy „kivételes képességű” kérelmezők, és azok is, akik Nagy-Britanniában kívánnak új vállalkozást létrehozni.
Azok azonban, akik ellen súlyos bűncselekmény miatt született elmarasztaló bírósági ítélet, be sem léphetnének az országba.
A brit kormány már korábban bejelentette, hogy egységes, az Európai Unióból és az unión kívüli országokból érkezőkre egyformán érvényes bevándorlási szabályozást kíván életbe léptetni a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után tervezett egyévi átmeneti időszak lejártával, vagyis 2021 januárjától.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!