Török kormány: Tájékoztatták Moszkvát a török csapatmozgásról Idlíbben

Forrás: MTI2020. 02. 03. 15:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Törökország hétfőn tagadta az orosz hadseregnek azt a közlését, amely szerint Ankara nem tájékoztatta Moszkvát a török csapatmozgásról az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban.

A témáról Ömer Celik, a kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője írt hivatalos Twitter-fiókján. Kiemelte: Törökország rendszeresen friss információval látja el Oroszországot. „Az érvényben lévő mechanizmusok” ezúttal is úgy működtek, mint mindig – húzta alá.

A török védelmi minisztérium hétfő reggel arról számolt be, hogy négy török katona meghalt, további kilenc pedig megsebesült Idlíbben a szíriai kormányerők tüzérségének támadásában. A minisztérium aláhúzta: a damaszkuszi erők annak ellenére adták le a lövéseket, hogy Ankara a katonák tervezett pozíciójáról előre tájékoztatta őket. Ismertették azt is, hogy Törökország erősítésnek küldte Idlíbbe a katonai egységeket azzal a céllal, hogy megakadályozza az ott folyó harcok folytatódását.

Az incidens Szerakab településtől nyugatra történt.

A tárca időközben tudatta, hogy a halálos áldozatok száma hatra emelkedett. Egyúttal leszögezték: a jogos önvédelem keretében továbbra is lövik az ellenséges célpontokat.

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfő délelőtt bejelentette, hogy Törökország katonai válaszcsapásokat intézett Szíriában a kormányerők ellen. Közölte, hogy a műveletben a török tüzérség és a légierő F-16-os vadászbombázói is részt vesznek. Az első adatok szerint 30-35 ellenséges szíriait „ártalmatlanítottak” – mondta, hozzátéve, hogy eddig 46 szíriai célpontra 222 tüzérségi lövést adtak le.

Az orosz hadsereg ezzel szemben azt állította, hogy a török légierő repülőgépei nem sértették meg a szíriai Idlíb légterét, ugyanakkor a szíriai hadsereg állásaira mért csapásokat nem észleltek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.