Tájékoztatása szerint a hadgyakorlat elmaradását a „koronavírus-járvány terjedésének ellenőrizhetetlensége” indokolta.

Ukrajna tovább húzza az időt az átadott holttestek kapcsán
Ukrajna szerint kapacitáshiány akadályozza a folyamatot.
Tájékoztatása szerint a hadgyakorlat elmaradását a „koronavírus-járvány terjedésének ellenőrizhetetlensége” indokolta.
„Meg akarjuk őrizni a katonaság harci képességét, hogy támogatni tudja társadalmat az elkövetkező viharos időkben” – fogalmazott.
Információk szerint a Norvégia északi országrészében, az orosz határ közelében, március 12. és 18. között tervezett hadgyakorlatra 10 NATO tagország mintegy 15 ezer katonáját várták. A norvég hadsereg szervezte hadgyakorlat célja az lett volna, hogy kipróbálja és összehangolja a tagországok harci képességét szélsőséges téli körülmények között.
Jakobsen elmondta, a norvég hadsereg múlt csütörtökön ideiglenesen bezárta az ország dél-nyugati részén fekvő Skjold helység közelében található bázisát, miután az egyik katona vírustesztje pozitív lett. Noha ez az egyetlen ismert eset a norvég hadseregben, a bázis további 240 katonáját két hetes karantén alatt tartják – közölte.
A járvány december közepén indult Kínából. A megbetegedések és halálozások túlnyomó többsége továbbra is a kínai Hupej tartományban történt.
Ukrajna szerint kapacitáshiány akadályozza a folyamatot.
A tárcavezető a Financial Times című gazdasági lap Energy Transition Summit konferenciáján kifejtette, hogy a magyar kormány számára az energiaellátás nem politikai vagy ideológiai, hanem kizárólag fizikai kérdés, amelyet a földrajz és az infrastruktúra határoz meg.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője Strasbourgban beszélt erről.
A leállást a londoni székhelyű Netblocks, az internetforgalom globális megfigyelésével foglalkozó cég jelentette be.
Leáll a debreceni repülőtér, törlik a járatokat június végén
Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
3 csillagjegy páros, akik mindig visszatalálnak egymáshoz
Hivatalos: megjelent a NASA döntése Kapu Tibor kilövéséről – óriási fordulat, ez egész Magyarországnak keserves
Megrázó hír jött Katalin hercegnéről, a palota közölte
Tőrt szúrtak Ukrajna szívébe: Zelenszkij nem várt helyről kapta meg a kegyelemdöfést
Orbán Viktor összehívta a kormányt
Ez nagyot szólna: a DVSC legjobb focistáját vinné a Fradi
Pofátlanul mentegetik a dakotázó Aranyosit a balos cimborái
Sokk a sorsolás előtt: kizárhatja az UEFA a Győrt a Konferencialigából
Elárulta a gyermekorvos, hogyan védekezhetünk az agyevő amőba ellen a strandon
Lamine Yamal körül áll a bál, mert egy 13 évvel idősebb influenszerrel ment nyaralni
Ukrajna szerint kapacitáshiány akadályozza a folyamatot.
A tárcavezető a Financial Times című gazdasági lap Energy Transition Summit konferenciáján kifejtette, hogy a magyar kormány számára az energiaellátás nem politikai vagy ideológiai, hanem kizárólag fizikai kérdés, amelyet a földrajz és az infrastruktúra határoz meg.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője Strasbourgban beszélt erről.
A leállást a londoni székhelyű Netblocks, az internetforgalom globális megfigyelésével foglalkozó cég jelentette be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.