Isten azért alkotta meg az alkoholt, hogy ne az írek uralják a világot, tartja a helybéli, malíciózus mondás. A gúnyos népköltés valóságát igazolva láthatták azok a francia katonák, akiket 1798-ban hajóztak be Írországba, hogy együtt harcoljanak a francia forradalom lázában égő ír hazafiakkal. A beszámolóik szerint viszont az írek cseppet se tűntek katonáknak, inkább lelkesek voltak, mintsem hatékony harcosok, emellett állandóan részegeskedtek. A whiskey összekapcsolódott az ír imázzsal, az ír kocsmák az egész világot behálózzák, Dublin pedig ezt próbálja kihasználni.
A Jameson és a Powers whiskeygyártó vállalatok közös ajánlattal álltak elő, miszerint ha valaki, ők tudják, miként kell bánni az alkohollal, és mivel jelenleg nagy szükség van az alkoholos kézfertőtlenítőkre, 55 ezer adag 250 ml űrtartalmú fertőtlenítőszert küldenek az ír egészségügynek. Ezt hetente 110 ezer adaggal fogják megtoldani úgy, hogy ezt hazafias kötelességüknek érzik, azaz az államnak nem kell érte fizetnie semmit. A gáláns felajánlás hosszú távon nagyon megtérülhet, hiszen a nevezett márkák imázsa hatalmasat javul az emberek körében, így mikor lecseng a veszély, jó eséllyel az italokat is úgy tudják fogyasztani az írek és a velük – vagy italaikkal – rokonszenvezők, mint a társadalomért felelősséget érző cégek termékeit.
Dublin pedig igyekszik kihasználni az összes lehetőséget. Az Aer Lingus légitársaság átalakította járatait teherszállításra, és folyamatosan járja az eget Kína és Írország között, hogy a vírus eredeti otthonából segítséget hozzon az íreknek. Az ír pénzügyminiszter, Paschal Donohoe személyesen hívta fel Bonót, a U2 rockegyüttes és egy nemzetközileg is elismert üzleti vállalkozás énekes-vezetőjét, hogy vesse latba kapcsolatait, segítsen maszkokat beszerezni Kínából. Bono, Írország legismertebb arca pedig segített, s meg is érkezett tízmillió euró értékű ilyen eszköz Dublinba. A tapasztalat azt mutatja, hogy az ír társadalom hamar közösséget alkotott a vész idején, és a nagy cégek az átlagemberekhez hasonlóan részt vesznek a kór leküzdésében.