Néhány hete az amerikai Seattle városában a szélsőbaloldali tüntetők elfoglaltak néhány háztömböt, majd kikiáltották a Capitol Hill Autonóm Zónát (CHAZ), amelyet rendőrmentes övezetnek nyilvánították, s ki is vonult onnan a rendőrség.
A törvénytelenül működő CHAZ területén egyre nagyobb anarchia kezdett uralkodni, lövöldözésekről, gyilkosságokról szóltak a hírek.
Ám közben Jenny Durkan, a város polgármestere elrendelte a terület felszámolását. A demokrata párti politikus rendeletet adott ki és törvénytelen gyülekezésnek nevezte az övezetet. Carmen Best rendőrfőnök közleményben jelentette be, hogy a rendőrség megkezdte a fegyveres tüntetők által mintegy két héttel ezelőtt létrehozott övezet felszámolását. Az akcióban biciklis egységek is szerepet kaptak. Carmen Best leszögezte: „Mindig azt mondtam és most is azt mondom, támogatom a békés demonstrációkat. De ez már több a soknál.” A fegyveresek által körülkerített és lezárt részen az elmúlt napokban elharapódzott az erőszak: több lövöldözés volt, két afroamerikai tinédzsert agyonlőttek, többeket kórházban ápolnak.
A rendőrség a Twitteren közölte, hogy dokumentált információik vannak rablásokról, támadásokról és más erőszakos bűncselekményekről. A rendőrség hangsúlyozta azt is, hogy a lövöldözések elkövetői még az elkerített övezetben vannak, és rajtuk kívül is még sokaknál van lőfegyver. A helyi KUOW rádióadó szerint helyi idő szerint szerda délig már legalább tíz embert letartóztattak. Donald Trump amerikai elnök már korábban kérte a város polgármesterétől, hogy lépjen fel az erőszakos tüntetők ellen, akiket belföldi terroristáknak nevezett. Jenny Durkan korábban utcai mulatságnak és a demokrácia kiteljesedésének minősítette a minneapolisi afroamerikai George Floyd rendőri erőszak miatti halála után kirobbant tüntetéseket és a fegyveresek által elkerített zóna létrehozását is.
Íme, néhány videó az akcióról: