Hét emberkereskedőt vettek őrizetbe, akiket legalább harminc kolumbiai nő szexuális kizsákmányolásával vádolnak.
A hatóságok szerint a bűnözők áldozataikat a közösségi médiában, illetve a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatáson keresztül hálózták be, jól fizető modellkedési munkát ígérve nekik Kínában. Még megrendezett fotózást is tartottak Kolumbiában, mielőtt a nőket a kínai Kuangtungba küldték volna, ahol éjszakai szórakozóhelyeken dolgoztatták őket.
„Ezeken a helyeken a fiatal nőket állítólag akaratuk ellenére tartották fogva. Elvették útleveleiket és személyi irataikat” – olvasható a kolumbiai főügyész hivatalának közleményében. Az emberkereskedők 14 ezer dollár (4,3 millió forint) adóssággal terhelték a nőket, akiknek prostituáltként napi 600 dollárt (182 ezer forint) kellett törleszteniük.
A főügyész hivatala szerint az emberkereskedők „perverz megtévesztéssel” zsákmányolták ki a fiatal, munkanélküli és szegény nőket.
A vádhatóság tájékoztatása szerint az őrizetbe vett hét személy közül öten nők, akik az áldozatok utazását és vízumügyeit intézték.
Latin-Amerikában a nők szexuális célú kizsákmányolása az emberkereskedelem fő formája. A legtöbb külföldre kényszerített áldozat a térségen belül marad, de ez az új eset Kínát ismét előtérbe tolta. Egy hasonló emberkereskedelmi hálózatot ugyanis 2017-ben számoltak fel, amely mintegy 150 nőt kényszerített prostitúcióra szintén Kínában.
A kolumbiai törvények értelmében az emberkereskedőket 23 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.
Az amerikai külügyminisztérium adatai szerint tavaly 19, 2018-ban pedig 26 emberkereskedőt ítéltek el Kolumbiában.