Kommandósok törték meg a lázadó embercsempész rabot
A rácsok mögött egyre több az embercsempész, már négy börtönt megtöltenének.
A rácsok mögött egyre több az embercsempész, már négy börtönt megtöltenének.
A bűnözők 43 sértettől csaltak ki közel 1,2 milliárd forintot, de ennél jóval több intézménynél próbálkoztak, azonban ezeknél 51 esetben nem sikerült a megtévesztés.
A zombivá változtató szer terjesztőjét és a díler ellátóját is elkapták a nyomozók.
A kolumbiai rendőrség felszámolt egy emberkereskedelmi hálózatot, amely a latin-amerikai országban toborzott szegény és kiszolgáltatott nőket, akiket később prostitúcióra kényszerítettek Kínában – közölték a helyi hatóságok kedden.
Távozásuk után a matracokkal, kerékpárokkal, hulladékokkal teli saras terület egy elhagyatott nyomornegyedre emlékeztetett, amelyet a párizsi városháza által megbízott illetékesek takarítanak ki.
Tízfős nemzetközi autótolvaj-bandát számolt fel Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztálya – közölte az ORFK kommunikációs szolgálata.
A szudáni biztonsági erők hétfőn felszámolták a hadsereg ellen csaknem két hónapja tüntetők táborát Kartúm központjában, a műveletben több mint harminc ember meghalt és mintegy száz megsebesült – közölte a szudáni ellenzékhez köthető orvosi bizottság.
A szaúdi biztonsági erők végeztek egy terrorista sejt nyolc tagjával, akik támadásokat terveztek végrehajtani „létfontosságú intézmények és biztonsági pontok” ellen a síita többségű, kelet-szaúdi Katíf tartományban.
Több millió eurót elcsaló, „fehérgalléros” magyar bűnözőket fogott el a rendőrség, és milliárdos értékben vett zár alá ingatlanokat, többek között budapesti hoteleket, valamint egy szállodahajót is, amivel a teljes kárérték megtérült.
Elfogtak a rendőrök egy marihuánatermesztő párost és felszámolták újbudai ültetvényüket, ahol 216 tő cannabist és több mint 9 millió forintot találtak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Keir Starmer kész évekre brit csapatokat Ukrajnába helyezni.
Ilyen pitiáner beszédet már régen hallottunk, mint amit a Tisza Párt elnöke produkált a nemzeti ünnepen.
A napirend előtti felszólalások után képviselői mandátumigazolás és eskütétel lesz.
Magyarország felajánlotta segítségét.
Gyors mozgású hidegfront érkezik észak felől, ami mögött hideg légtömeg árasztja el térségünket.
Az amerikai elnök az ukrajnai háború befejezését sürgeti.
A Liverpool nem tudta felvenni a versenyt a Newcastle-lel a ligakupa fináléjában.
Gyors mozgású hidegfront érkezik észak felől, ami mögött hideg légtömeg árasztja el térségünket.
Az amerikai elnök az ukrajnai háború befejezését sürgeti.
A Liverpool nem tudta felvenni a versenyt a Newcastle-lel a ligakupa fináléjában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.