időjárás 13°C Petra 2022. október 2.
logo

Kim Dzsong Un súlyos bűnökkel vádolja a phenjani orvosi egyetemet

Forrás: MTI
2020.11.16. 09:06

A koronavírus-járvány okozta vészhelyzet intézkedéseinek szigorítására adott utasítást Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a Koreai Munkapárt politikai bizottságának ülésén – jelentette az állami KCNA hírügynökség.

A testületet a Covid–19 okozta gazdasági és politikai bizonytalanság miatt hívták össze, amely további terheket ró Észak-Korea gazdaságára az atomprogramja miatt kiszabott nemzetközi szankciók hatásán kívül.

A nyilvánosság előtt 25 nap után újra megjelenő Kim nyomatékosan hangsúlyozta a teljes készültség fenntartásának és a járvány elleni munka fokozásának szükségességét – írta a KCNA.

A résztvevők megvitatták a Phenjani Orvosi Egyetem pártfunkcionáriusai által elkövetett, konkrétabban nem megnevezett „súlyos bűnöket”, amelyeket a KCNA jelentése szerint „védelmükbe vettek, fedeztek és elősegítettek” más tisztségviselők a párt központi bizottságából és más állami szervektől azzal, hogy nem voltak képesek szigorítani az egyetem feletti ellenőrzést. Az észak-koreai hírügynökség ugyanakkor nem részletezte, hogy az állítólagos bűnöknek közük volt-e a koronavírus-járványhoz.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kimutatása szerint Észak-Korea több mint 12 ezer ember teszteléséről számolt be november elejéig, miközben egyetlen igazolt fertőzést sem jelentett. A járvány kezdete óta összesen 6173 embernél, köztük nyolc külföldinél merült fel a fertőzés gyanúja, és 174 embert helyeztek karanténba október utolsó hetében – közölte a WHO.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint a hétfői volt Kim Dzsong Un első nyilvános megjelenése október 22. óta, amikor Dél-Phenjan tartomány egyik temetőjét kereste fel.

Az észak-koreai vezető áprilisban húsz napig nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Akkor azt rebesgették, hogy jelentősen romlott az egészségügyi állapota, szívműtéten esett át, sőt halálhírét is keltették. Egyesek a koronavírus-járványban vélték megtalálni az eltűnésének az okát. Kimet május elején egy műtrágyagyár felavatásán látták újra, aztán megint hetekre eltűnt a nyilvánosság elől.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.