A kormányfő az osztrák kormány ezzel kapcsolatos üléséről nyilatkozva úgy vélte, belátható időn belül hozzáférhető lesz az oltóanyag, mely a járvány legyőzésének legfontosabb eszköze. A teljes zárlat alóli lazítási tervet Kurz a jövő hétre ígérte.
A három tartomány kiválasztásáról a kancellár azt mondta, hogy mind a magasabb napi esetszámok, mind a lebonyolítás könnyebbsége ezt indokolja.
Megerősítette, hogy elsőként a pedagógusokat és a rendőröket tesztelik, a részvétel nem kötelező, de remélik, minél többen élnek a lehetőséggel. Kurz kijelentette, tudja, hogy a tesztelés nem „általános gyógyír”, és csak egy „pillanatfelvétel”, éppen ezért azt tervezik, hogy nem egyértelmű eredmény esetén akár többször is megismétlik.
Céljuk, hogy lokalizálják a tünetmentes megbetegedéseket, és ezek felderítésével megszakítsák a fertőzési láncolatokat.
A kormányülésen bejelentették, hogy a kabinet a többi tartománnyal is megegyezett már a tömeges tesztelésről, jelenleg ezek időpontjáról és a lebonyolításról folynak az egyeztetések. A kancellár hangsúlyozta, mekkora munkát, szervezést és logisztikai tehertételt jelent ez mindazon hivataloknak, szervezeteknek és minden egyes embernek, akik ebben részt vesznek, és egyúttal köszönetét fejezte ki az együttműködésükért. A vakcináról szólva Kurz kijelentette, januárban megkezdődhet az oltás, első lépésben a különösen veszélyeztetett csoportok körében.
Rudolf Anschober egészségügyi miniszter erről azt mondta:
ugyan az oltás nem lesz kötelező, de mindenképpen szeretnék elérni az ötvenszázalékos átoltottságot.
Hozzátette, még vitatott kérdés, hogy ez elegendő-e az úgynevezett nyájimmunitáshoz, több szakértő ugyanis inkább a 60-70 százalékos lakossági átoltottságot látná célravezetőnek.
Sebastian Kurz jövő hétre ígérte a szigorú zárlat alóli lazítási tervet. Ausztriában november 17-e óta van érvényben a 24 órás kijárási korlátozás, amelynek értelmében az iskolák, üzletek, éttermek, kulturális és szabadidős létesítmények zárva tartanak, csak az alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok és a gyógyszertárak lehetnek nyitva, és mindez előreláthatóan december 6-áig tart. A kormány – a járvány alakulásától függően – a jövő héten dönt a zárlat teljes vagy részleges feloldásáról, annyi azonban biztosnak látszik, hogy elsőként az iskolák és a kereskedelmi egységek nyithatnak ki.