Folytatódik a legnépszerűbb olasz politikai párt elnöke, Matteo Salvini volt belügyminiszter bírósági kálváriája. Az októberben elkezdett és januárban folytatott Gregoretti hadihajó kivizsgálása után Salvinit újra törvényszék elé állították. Szombaton a palermói bíróság bunkertermében folytatták le a tárgyalást, melyet az Open Arms civil hajó kapitánya és hét utasa, valamint tíz civilszervezet kezdeményezett. A vád szerint a volt belügyminiszter túszul ejtette és napokon keresztül hagyta a tengeren vesztegelni a mentőhajón utazó bevándorlókat.
Ifj. Lomnici Zoltán: Az érintett miniszter perelje be a távozó amerikai nagykövetet
A Századvég Alapítvány tudományos igazgatója szerint mind a nemzetközi, mind a magyar szabályok szerint jogsértő azoknak az adatoknak az engedély nélküli nyilvánosságra hozatala, amelyek most a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter kapcsán Pressmanék döntése nyomán napvilágra kerültek.