Sebastian Kurz osztrák kancellár irányváltást jelentett be Ausztria oltóanyaggyártási stratégiáját illetően.

Zelenszkij nem hagyott fel a követelőzéssel
Az ukrán elnök már az oroszok helyett is döntene.
Sebastian Kurz osztrák kancellár irányváltást jelentett be Ausztria oltóanyaggyártási stratégiáját illetően.
– Nem függhetünk csak és kizárólag az Európai Uniótól
– mondta a kancellár kedden, két nappal az Izraelbe tervezett látogatása előtt. Sebastian Kurz Mette Frederiksen dán miniszterelnökkel csütörtökön Izraelbe látogat, hogy találkozzanak Benjamin Netanjahuval, és tárgyalásokat folytassanak egy lehetséges együttműködésről a koronavírus elleni oltóanyag közös kutatásáról és gyártásáról. – A jövőben együtt kell élnünk a vírussal és annak mutációival – mondta Kurz. Vezető kutatók is arra figyelmeztetnek, hogy Ausztriának évente harmincmillió adag oltóanyagra lesz szüksége. – Ezért nem hagyatkozhatunk kizárólag az unióra, és Izraellel, valamint Dániával közösen arra törekszünk, hogy önállóan is képesek legyünk eredményeket elérni a vakcinakutatás és -gyártás terén – tette hozzá a kancellár.
– Az Európai Gyógyszerügynökség engedélyeztetési mechanizmusának lassúsága, valamint a gyógyszergyártó cégek kapacitáshiánya és szállítási mennyiségkiesése késztette Ausztriát arra, hogy külön utakat keressen
– hangoztatta Kurz.
Az osztrák kancellár a nap folyamán találkozott a hazai gyógyszeripar vezető képviselőivel, a tanácskozáson részt vett Heinz Fassmann tudomány- és kutatásügyi miniszter, valamint Margarete Schramböck gazdasági miniszter is. Renee Gallo-Daniel, az oltóanyaggyártók osztrák egyesületének elnöke innovatív kezdeményezésnek nevezte a kancellár tervét. Kijelentette: határozottan helyesli, ha egy ország helyben is képes a vakcinagyártásra. – Mivel az oltóanyagok adaptálása a különböző vírusmutációkra folyamatos feladat lesz a jövőben, kifejezetten örvendetes előre, illetve hosszú távban gondolkodni – tette hozzá Gallo-Daniel
Ausztriában az elmúlt 24 órában 1920 embernél mutatták ki a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 462 769 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma 1427, az intenzív kezelésre szorulók 296-an vannak. A vírusfertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 31-en haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 8605-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 433 873.
A dán miniszterelnök ugyancsak megerősítette az osztrák kancellárral közösen tervezett látogatást, továbbá, hogy országa Ausztriával és Izraellel együttműködve állíthat elő vakcinákat. Mette Frederiksen kormányfő keddi nyilatkozatában nem zárta ki, hogy országa társtulajdonosa lehet egy koronavírus elleni vakcinákat előállító üzemnek Izraelben.
– Konkrét tárgyalásokat folytatunk Izraelben arról, hogy miképpen növelhetnénk a vakcina-előállítást – mondta újságíróknak Frederiksen a Ritzau dán hírügynökség jelentése szerint. – Örülök, hogy Dánia együttműködhet Izraellel, amely jelenleg világelső a járvány elleni küzdelemben – tette hozzá.
Az ukrán elnök már az oroszok helyett is döntene.
Aktívvá vált egy ismert vulkán.
A művelet során életét vesztette egy búvár.
A rakétagyártás legkiemelkedőbb elméi Oroszországban vannak, és ezt nem Putyin mondta.
Mutatjuk, hogyan került Gyurcsány és a Momentum a totális süllyesztőbe
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Itt a hivatalos bejelentés: távozik Szoboszlai Dominik csapattársa
Lezuhant egy helikopter, több katona is meghalt
Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon
Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
A piros lap okozta sokkból még felállt a Paks, de a hajrában kicsikarta a győzelmet a Ferencváros
Súlyos balhé: egymással üvöltözött a Fradi edzője és játékosa + videó
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Az ukrán elnök már az oroszok helyett is döntene.
Aktívvá vált egy ismert vulkán.
A művelet során életét vesztette egy búvár.
A rakétagyártás legkiemelkedőbb elméi Oroszországban vannak, és ezt nem Putyin mondta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.